Kálvin-szobrot avattak Hódmezővásárhelyen
2011. november 7. 11:03 MTI
Felavatták Kálvin János mellszobrát - Lantos Györgyi és Máté István alkotását - a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnáziumban vasárnap.
Korábban
Kálvin János az Istenre mutató ujj volt ebben a világban - mondta Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára az ünnepségen. Hozzátette, hogy Kálvin egész életműve nem szólt másról, mint Isten dicsőségéről, az isteni ige középpontba állításáról.
Soha nem alázkodott meg egyetlen ember vagy hatalom előtt sem, de mindig, minden körülmények között megalázta önmagát Isten előtt - fogalmazott a politikus. Kálvin János a cselekvő hit, a hit cselekvésének embere is volt. Nem reformokat, hanem reformációt csinált, nem moralizált, nem erkölcsi receptgyűjteményt írt elő követőinek, hanem a totális megújulást hirdette meg - jelentette ki Szászfalvi László.
Ma nem pusztán reformokról kell beszélnünk nekünk sem itt Magyarországon, hanem reformációról; nem részterületekre koncentrálva moralizálnunk kell, hanem a totális megújulást kell meghirdetünk. Kálvin János öröksége azt üzeni: nem lehetséges szociális, oktatási, egészségügyi, gazdasági megújulás lelki és szellemi megújulás nélkül - hangsúlyozta az államtitkár.
A fiatal Kálvint ábrázoló bronz mellszobrot - melyet Kenéz Heka Etelka költő adományozott az iskolának - a gimnázium előcsarnokában állították föl, átellenben a névadó Bethlen Gábor portréjával. A szoboravatás előtt hálaadó istentiszteletet tartottak Református Ótemplomban, ahol Tőkés László püspök, az európai parlament alelnöke hirdetett igét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.