Rekordösszegért kelt el Jane Austen befejezetlen művének kézirata
2011. július 19. 12:24 BBC News
Hatalmas összegért vásárolta meg egy angol könyvtár Jane Austen kéziratát, így az irodalomtörténeti ereklye Angliában maradhat.
Korábban
Több mint 993 ezer fontért (298 millió forint) cserélt gazdát Jane Austen befejezetlen művének, a The Watsons-nak a kézirata. A licitálás előtt az irodalomtörténeti ereklye értékét csupán 300 ezer fontra becsülték.
Az eredetileg magánkézben lévő kézirat tulajdonosa az oxfordi Bodleian Könyvtár lett; a bibliotéka igazgatója, Richard Ovenden megjegyezte, hogy nagyon elégedettek, mivel sikerült megmenteniük az angol irodalmi örökség ezen értékes darabját. Hozzátette, hogy a kézirat legkorábban ősszel lesz megtekinthető. Austen egy másik kéziratát már a Bodleian gyűjteményében őrzik.
A művet, melyben egy leány azután tér vissza apja házába, hogy gazdag nagynénje felnevelte, Austen írhatta 1804 körül. A kézirat megvásárlását többek között a National Heritage Memorial Fund (NHMF) hatalmas, több mint 894 ezer fontos támogatása tette lehetővé. „Ez egy példátlan lehetőség volt arra, hogy megszerezzük az egyik legnagyobb és leghíresebb nemzeti írónk regényének egyetlen megmaradt vázlatát” – jegyezte meg Carole Souter, a szervezet képviselője. A befejezetlen regény megvásárlásába további kisebb szervezetek is besegítettek.
Will Gompertz, a BBC árverésen résztvevő művészeti szakértője szerint fennállt a veszélye a kézirat külföldre kerülésének, a relikviára pályázók között ugyanis ott volt a New York-i Morgan Könyvtár is, amely már birtokolja a kézirat nyolc oldalas részletét.
Austen 1817-ben bekövetkezett halála előtt hat teljes regényt – köztük A büszkeség és balítélet, az Értelem és érzelem, és az Emma – adott ki. Az angol irodalom talán legnépszerűbb írónőjének azonban csak kevés vázlata maradt fenn.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. világháború
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- A húsvéti felkelés az első lépést jelentette az ír függetlenség felé
- Keserűen vette tudomásul a Szerbia elleni ultimátumot Tisza István
- Már a franciák is próbálkoztak harci gázzal az yperni támadás előtt
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap