Európa országai fotókon a Nemzeti Múzeumban
2011. június 5. 16:50 MTI
A huszonhét európai uniós tagállam négy-négy fotográfiával saját magát mutatja be azon a kiállításon, amely péntektől látható Képek Európája - Európa képei címmel a Magyar Nemzeti Múzeumban a soros magyar EU-elnökség és az egységes olasz állam létrejöttének 150. évfordulója alkalmából.
Korábban
Győri Enikő, a Külügyminisztérium európai uniós ügyekért felelős államtitkára megnyitójában a közös történelmi örökséget, a közös európai hagyományokat emelte ki, és Márai Sándor szavait idézte: "Okos öreg politikusok már beszéltek arról, hogy gazdasági közösséget kell teremteni Európában, a nacionalista érdekek ellen és fölött - de egy gazdaságilag egyesült Európa, amelynek nincs hivatástudata, nem lehet világerő, mint volt évszázadokon át, amikor hitt magában és hivatásában."
Az Európa egyik legrangosabb fotográfiai gyűjteményének számító firenzei Alinari Múzeumban készített vándorkiállítás összeállításában részt vett az Európai Unió mind a 27 országának egy-egy intézménye, Magyarországról a Nemzeti Múzeum.
A közgyűjtemény főigazgatója, Csorba László a megnyitón arról beszélt, hogy az itt látható fényképek a közös európai öntudatról, történelemről és kultúráról mesélnek. "A Nemzeti Múzeum számára kitűnő lehetőség ez a tárlat, amelynek anyagát az Alinari Múzeum mindig az elnöki tisztséget betöltő tagországnak ajánlja fel" - magyarázta a főigazgató, hozzátéve, hogy a Magyarországot bemutató képek a Nemzeti Múzeum több mint egymillió felvételt tartalmazó fényképtárából származnak.
Salvatore Ettore, a budapesti tárlat megvalósításában közreműködő Olasz Kultúrintézet igazgatója kiemelte, hogy a kiállítás Európa legkülönbözőbb területeit és eseményeit mutatja be Görögországtól kezdve a berlini fal leomlásáig. Egy olyan történelmi áttekintést ad, amely a szó legnemesebb értelmében mély politikai üzenetet hordoz.
A kiállítás két nagy egységre tagolódik: az első rész bemutatja az európai gondolat és az egységes Európa történeti, politikai gyökereit, a tudás Európáját a középkori egyetemektől az Erasmus programig, az európai kultúrát, a kontinens kommunikációs, ipari, mezőgazdasági és kereskedelemi útvonalait.
A második részben találhatók az egyes európai tagállamok által összeállított "személyi igazolványok": országonként négy-négy fotót láthat az érdeklődő. Magyarország fényképészet terén elért kimagasló eredményeit mutatja be Jack Nisberg 1980 körül készült felvétele, amelyen Halász Gyula (Brassai) magyar származású francia és André Kertész magyar származású amerikai fényképész együtt látható. A magyar tabló második fotográfiáját Habsburg Izabella főhercegnő készítette 1911-ben Mezőkövesden. A képen egy fiatal matyó pár látható esküvői népviseletben. A harmadik fotó Tomacskó Frigyes munkája, és egy tankról készült Budapesten 1956. október 30-án. A negyedik kép pedig egy négy részes, 1890 körül készült budapesti panorámakép, amely a budai várból nézve mutatja be a Dunával együtt a pesti látképet.
A több mint kétszáz fotográfiából álló kiállítást eddig Rómában, Berlinben, Ljubljanában, Párizsban, Brüsszelben, Pozsonyban és Madridban mutatták be. A Képek Európája - Európa képei című fotótárlat augusztus 21-ig látható a Magyar Nemzeti Múzeumban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után
- Diplomácia helyett megszállással válaszoltak a németek a jugoszláv puccsra
- Katonai esély sem volt rá, hogy megakadályozzák a német csapatok bevonulását
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap