Reagan már elnöksége alatt is Alzheimer-kóros lehetett
2011. január 19. 11:33
Ronald Reagan már hivatali éveiben is Alzheimer-kórban szenvedett – legalábbis ezt állítja az elnök legkisebb fia ma megjelenő memoárjában.
Korábban
A republikánus elnöknél hivatalosan öt évvel a Fehér Házból való távozása után mutatták ki a betegséget, azonban az Apám 100 éves, egy memoár című könyvében Reagan fia, Ron arra enged következtetni, hogy a színészből az Egyesült Államok legfőbb közjogi méltóságává avanzsált apján az első jelek már az 1984-es, Walter Mondale elnökaspiránssal folytatott tévévita alatt jelentkeztek.
„Néhány választó egy olvasószemüvegét soha meg nem találó nagypapát kezdett elképzelni, aki ráadásul egy borzasztó nukleáris arzenál felett rendelkezik, s ez meglehetősen felmérgesítette őket” – így Ron Reagan. „Ennél sokkal rosszabb volt, hogy apám legitimálta aggodalmaikat. A szívem szakadt meg, amikor láttam, mennyire ügyetlenül intézi dolgait, jegyzetei között bumfordi módon turkál, s felismerhetetlen módon veszíti el a szavakat. Fáradtnak és zavartnak tűnt” – teszi hozzá.
Ronald Reagannél 1994-ben diagnosztizálták a gyógyíthatatlan, agysorvadással járó Alzheimer-kort, s tíz évvel később, 2004-ben hunyt el. Ron Reagan könyve kedden, apja 100. születésnapjának évfordulója (február 6.) előtt jelenik meg.
Ron szerint apját egyáltalán nem érte váratlanul a betegséggel kapcsolatos bejelentés. A Ronald Reagan Elnöki Alapítvány azonban cáfolja, hogy az elnökön már hivatala ideje alatt megjelentek volna a betegség jelei. „A témát jól dokumentálták Reagan személyi orvosai, akik a diagnózis után vele voltak, s azok, akik napi kapcsolatban álltak az elnökkel. Az Alzheimer-kór tüneteit nem lehetett kimutatni az elnökön a Fehér Házban töltött évei alatt” – áll az alapítvány által kiadott közleményben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap