2024. nyár: Hírhedt emberrablások
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Kibetűzték a burmai király aranylevelét

2011. január 19. 08:09 The Daily Telegraph

Sikerült kibetűzni a szakértőknek a burmai király II. Györgynek címzett, 1756-os keltezésű, aranyozott levelét.

Alaungphaya király ömlengő, dagályos levele kereskedelmi és „partneri” szerződést kér Angliától a külső hatalmak által fenyegetett országa számára. Az aranylemezre írt, 24 rubinnal díszített iromány azonban nem hatotta meg II. Györgyöt, a levél ugyanis egyenesen a király hannoveri otthonának egyik pincéjében landolt – a válasz így elmaradt. A levél itt, a Leibniz-könyvtárban porosodott 250 éven keresztül, s csak a történészek három éven át tartó áldozatos munkájának köszönhető, hogy végre megtudhattuk, mit is tartalmaz valójában.

A burmai uralkodó ebben többek között egy kikötő megépítésére adja áldását Pathein városában, erősítendő a két ország közötti kereskedelmi kapcsolatokat. Az elefántagyarban elküldött levél utal a brit Kelet-Indiai Társaság küldöttje, Henry Brooke jelenlétére, aki a patheini telepért is felelős. „Magasságod nagyrabecsült küldöttje, Henry Brooke úr kérésének eleget téve garantáljuk a helyet Patheinban a hajók számára” – hangzik a levél.

Jacques Leider luxemburgi történész, Burma-szakértő szerint a levelet akkor küldték, amikor az ázsiai országot külföldi hatalmak fenyegették, Alaungphaya pedig azt remélte, hogy fegyvereket és lőszert kap a kereskedelmi kapcsolatok szorosabbra válásától. A háború idején a levelet az indiai Madraszba vitték, majd maga William Pitt külügyminiszter adta át II. Györgynek, aki azt egyből továbbította a hannoveri királyi könyvtárnak.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. nyár: Hírhedt emberrablások
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár