A bokszerfelkelés leverésében az Osztrák-Magyar Monarchia fegyveres erői is részt vettek: a dunai birodalom haditengerészeti köteléket küldött a nemzetközi kontingensbe.

A világpolitika színpadán a XIX. és XX. század fordulójának évtizedeit a nagyhatalmi szembenállás és terjeszkedés, valamint a gyarmatbirodalmak kiépítése jellemezte. Az egyre erőszakosabb és mind gátlástalanabb gyarmatosító törekvések a távoli világrészeken több alkalommal is fegyveres konfliktusokba torkolltak. Ezek közül kiemelkedett az a kínai válság, amely bokszerlázadásként (1900-1901) vonult be a történelembe, és amely az akkori nagyhatalmak közös, fegyveres beavatkozását váltotta ki. A bokszerfelkelés leverésében az Osztrák-Magyar Monarchia fegyveres erői is részt vettek: a dunai birodalom haditengerészeti köteléket küldött a nemzetközi kontingensbe. Ausztria-Magyarország – úgynevezett közös – hadiflottájának jellegéből és szervezetéből eredően a harcokban, továbbá az azokat követő, mintegy másfél évtizedig, vagyis az első világháború kitöréséig tartó békefenntartásban magyar haditengerészek is szerepet vállaltak, sőt a konfliktusnak voltak magyar áldozatai is. Írásunkban nekik állítunk emléket.

A bokszerlázadás és az osztrák-magyar részvétel előzményei annak leverésében a XIX. század első felére nyúlnak vissza. Mint köztudott, a Brit Birodalom a három ópiumháborúban (1839-1842, 1856-1858, 1860) nemcsak azt kényszerítette ki, hogy kereskedői szabadon szállíthassanak ópiumot Kínába, hanem elérte azt is, hogy a fehér ember elől elzárkózott, hatalmas, kelet-ázsiai ország megnyissa kapuit az európaiak előtt. Ez azonban nem azt jelentette, hogy korábban az európai államok kereskedelmi és hadihajói ne jártak volna a kínai tengeri kikötőkben: csak éppen tevékenységüket erősen korlátozták a kínai hatóságok. A Habsburg Birodalom, majd az abból kialakult Osztrák-Magyar Monarchia tekintetében el kell mondanunk, hogy – a szakirodalom szerint – az osztrák Carolina fregatt, az osztrák hadihajók közül elsőként, már az 1820 és 1822 közötti útján járt Kínában. Mintegy fél évszázaddal később került sor az Osztrák-Magyar Kelet-ázsiai Expedícióra (1868-1870).

Míg az utóbbi a távol-keleti államokkal kötött kereskedelmi szerződések révén hatalmas lehetőségeket nyitott meg az új európai hatalom, az Osztrák-Magyar Monarchia gazdasági és kereskedelmi élete előtt, addig az előbbi alig járt sikerrel. A Carolina útja azoknak az expedícióknak a sorába tartozott, amelyekkel a XVIII-XIX. század fordulóján a bécsi Habsburgok rövid időre megpróbáltak bekapcsolódni a gyarmatosítás folyamatába. Ennek fontos állomása volt egy, az osztrák hadtörténetírás által máig büszkén emlegetett esemény: még 1778-ban, néhány évre sikerült birtokba venni a Nicobar-szigeteket az Indiai-óceánon.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2010. tél számában olvasható.