Elveszni látszik Irak történelme
2010. szeptember 2. 09:04 Múlt-kor, BBC News
Ahogy a világ közvéleménye egyre inkább az amerikai csapatok Irakból való kivonulására koncentrál, a szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy a civilizációk bölcsőjének tartott terület legértékesebb műkincsei továbbra is veszélyben vannak.
Korábban
Mivel Irak régészeti leleteiről nem készült összegzés, ezért csak találgatások vannak arra vonatkozóan, hogy hány műalkotásról is lehet szó. 2003-ban a bagdadi Nemzeti Múzeumból körülbelül – óvatos becslések szerint – 15 ezer kincset raboltak el, amelyek csupán harmada került vissza. "Nem pontosak ezek a számok, de csak megbecsülni tudjuk. A rablók egyedül járkálnak és kezdenek ásni, s nem dokumentálják azt, amit megtalálnak. Sokszor csak akkor látjuk először a műkincseket, amikor a rendőrség megtalálja a tolvajoknál, vagy amikor egy gyűjtőhöz kerülnek" – mondta el John Russell professzor, az amerikai külügyminisztérium kulturális tanácsadója.
Egyedül az Egyesült Államokban 1054 darabot találtak meg az iraki régészeti emlékekből. Az év elején egy, a „Nimród kincseinek” aranyékszer-gyűjteményéből származó 2800 éves újasszír fülbevalópár került elő, amelyet a washingtoni iraki nagykövetségre szállítottak. „Ez az irakiak problémája. Nekik és a kormánynak kell az első lépéseket megtenniük kulturális örökségük megvédése érdekében” – adott intelmeket Donny George Youkhanna, a bagdadi Nemzeti Múzeum egykori igazgatója.
Russell szerint a legrosszabb helyzet Dél-Irakban van, ahol már több száz helyet kiraboltak, s néhányan közülük – például Isin és Umma – kráterek szabdalta holdtájakként néznek ki. A probléma egyik forrását a biztonsági garanciák hiánya jelenti, ráadásul az amerikai harcoló alakulatok augusztus végéig kivonulnak az országból, az Irakban állomásozó 50 ezer katona pedig csak a helyi erők kiképzésében fog részt venni.
Az elemzők szerint a megoldás kulcsa az erős központi kormány felállítása lenne, amelyhez egy erős jogosítványokkal bíró régészeti hivatal kapcsolódna. Washington a maga részéről megtette a szükséges lépéseket, ugyanis 13 millió dollárral járult hozzá az Iraki Kulturális Örökség Projekt megalapításához, amely a közönség elől nagyrészt elzárt, de 2009-ben egy rövid időre újra megnyitott bagdadi Nemzeti Múzeum renoválását tette lehetővé. Egy másik örökségvédelmi bizottság egymillió dollár értékben kapott felajánlást, amelynek az amerikai hadsereg által az ókori Babilon helyén létesített tábor építése következtében okozott helyrehozhatatlan károkon kellene úrrá lennie. Továbbá az is nagy kérdés, hogy mi lesz az örökségvédelemmel azután, ha egyszer elzárják a pénzcsapokat.
Miközben sokan csak az ősi emlékek megőrzésével és megvédésével vannak elfoglalva, azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az iraki Modern Művészetek Nemzeti Múzeuma is komolyan ki volt téve a háború alatt az elszaporodott rablásoknak. A texasi egyetemen oktató Nada Shabout szerint az eredetileg nyolcezres kollekcióból csupán 1500 maradt meg, a múzeumnak ráadásul osztozkodnia kell épületén a különböző iraki kormányhivatalokkal.
A professzor aggályosnak tartja, hogy a különböző műkincsek árveréseken tűnnek fel, de a katalogizálás hiányában a múzeum nem tudja bizonyítani kizárólagos jogát az adott tárgyra. „Bárcsak optimista lennék, de a történelmünk nagyobb része elveszett, s egy kis jóság még nem fogja azt visszahozni” – panaszkodott Shabout.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap