Bárki segíthet megtalálni Dzsingisz kán sírját
2010. július 15. 10:42
A "Field Expedition: Mongolia - Valley of the Khans Project" elnevezésű kezdeményezés segítségével mi magunk is felfedezhetjük Mongólia történelmi örökségeit, s nagy szerencsével akár Dzsingisz kán ismeretlen sírhelyére is rábukkanhatunk – otthonról, a karosszékből.
Korábban
Az Albert Lin vezette kutatócsoport úgy gondolta, hogy az internetezők hatalmas tömege felbecsülhetetlen értékű segítség lehet a Mongol Birodalom 1227-ben elhunyt uralkodója sírhelyének megkeresésében.
Az egykoron Lengyelországtól Japánig terjedő világbirodalomról készült műholdas felvételek elemzéséhez nem kell feltétlenül szakértőnek lennünk, hogy segítsük a kutatók munkáját – véli a csoport. Könnyen beazonosíthatjuk a folyókat és az utakat, a jurtákat, az idő martalékává vált ősi épületeket, s összevetve ezeket a valós idejű adatokkal és térképekkel, az expedícióban résztvevő szakemberek sokkal tisztább képet kaphatnak Mongólia különböző területeiről.
A kutatók többek között azért folyamodtak a szatellit-képekhez, hogy a minimálisra csökkentsék az ásatások számát, megkímélve a földet, továbbá fontos elem számukra a kulturális értékek védelme is. Amint a kutatók egy lehetséges történelmi örökség nyomára bukkannak, a régészek hozzákezdhetnek a terepmunkához is.
A képek elemzését és az internet-felhasználók segítségét a tervek szerint várhatóan további projektekhez is felhasználják majd a közeljövőben. Az érdeklődők számára még tizenhat nap áll rendelkezésre, hogy felkeressék a „Field Expedition: Mongolia – Valley of the Khans Project” oldalt, csatlakozzanak a történelmi expedícióhoz, s megjelöljék a különböző tárgyi leleteket valószínűsítő elemeket.
A regisztrációhoz mindösszesen felhasználó nevünket, email címünket és egy jelszót kell megadnunk, így a rendszer számolni tudja az általunk bejelölt elemeket. Minél többet ismerünk fel, annál magasabbra szintre léphetünk, s láthatjuk azt is, hogy mit mulasztottunk el, illetve mások mit találtak meg – így a több szem, többet lát alapon a kutatók az internetezők segítségét felhasználva végezhetnek további kutatásokat a terepen, s előbb-utóbb akár Dzsingisz kán sírhelyét is beazonosíthatják.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.