"Hamis" Rubenst adhatott el Diana hercegnő öccse
2010. július 13. 11:21 MTI, The Daily Mail
Szakértők szerint nem biztos, hogy Peter Paul Rubens alkotása az a kép, amelyet Charles Spencer gróf, a néhai Diana hercegnő öccse árvereztetett el Rubens-festményként a minap.
Korábban
Károly brit trónörökös 1997-ben elhunyt feleségének testvére a múlt héten összesen 775 családi vagyontárgyat bocsátott árverésre az althorpi birtok anyagi helyzetének megerősítése végett. A háromnapos licitet a tekintélyes londoni aukciósház, a Christie's rendezte; az összbevétel meghaladta a 21 millió fontot (7 milliárd forint).
A legnagyobb értékű egyedi tétel egy katonaportré volt, amelyet a katalógus szerint Peter Paul Rubens festett 1613 körül. A kép 9 millió fontért (3 milliárd forintért) kelt el. A Daily Mail értesülése szerint azonban egyes szakértők megkérdőjelezik, hogy valóban a flamand mester művéről van-e szó. A hétvégén állítólag kiderült az is, hogy a festményt először a Christie's legnagyobb riválisának, a Sotheby's aukciósháznak ajánlották fel árverezésre, ám ez a cég elutasította a kép befogadását, mert az általa felkért külső szakértő nem volt hajlandó egyértelműen igazolni a mű eredetét. A Christie's szerint ugyanakkor "egy tudóscsoport" az árverés előtt megerősítette, hogy a portré Rubens alkotása.
A brit lap úgy tudja, hogy a festmény dokumentációja mindenesetre elég vegyes: a kép puszta létezéséről szóló első "biztos utalás" 1802-ből származik, amikor a mű feltűnt a Spencer-család althorpi birtokának vagyonjegyzékében. Először valóban Rubens-műként tartották nyilván, de utána csaknem száz évig egy másik iskolának tulajdonították, és csak a második világháború befejeződése óta tartják ismét Rubens alkotásának a portrét - áll a Daily Mail ismertetésében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap