Antikváriumokban árulták a leselejtezett iratokat
2010. június 30. 09:22
A megszűnt kormányszékek, köztük a Magyar Udvari Kancelláriai Levéltár iratanyagának Magyarországra szállítását 1867-től kezdve szorgalmazták. Mindeközben bécsi antikváriumokban és magángyűjteményekben egymás után tűntek fel a levéltárból származó, magyar vonatkozású hivatali iratok - mutatta be Arany Krisztina a Magyar Országos Levéltár oldalán.
Korábban
1861. december 8-án hirdetés jelent meg a Magyarországon is ismert bécsi, Wanderer című népszerű napilapban. Egy császárvárosi antikvárius-könyvkereskedő, Johann Schratt kínált eladásra régi iratokat. A hirdetés felkeltette a bécsi rendőrhatóságok figyelmét, az ügyben nyomozás indult, mintegy 30 csomónyi iratot lefoglaltak. Az antikvárius az iratokat Hungarica és Transilvanica (10 csomó), valamint Varia Austriaca (20 csomó) címen két sorozatba sorolta.
Schratt a kihallgatásán elmondta, hogy az iratokat több forrásból szerezte. Mivel felmerült a gyanú, hogy az iratok egy része az 1690 és 1848 között működött magyar udvari kancellária levéltárából származik, a rendőrhatóság az 1860-ban ismételten felállított magyar udvari kancellária irattári igazgatója, Rudolf Muchmayer szakvéleményét kérte ki a bécsi cs. kir. rendőr igazgatóságon, a következő év elején felvett, az Ő Felsége Személye Körüli M. Kir. Minisztérium (a továbbiakban: FSzKM) iratanyagában, másolatban fennmaradt jegyzőkönyv tanúsága szerint.
Muchmayer 10 csomónyi, 1515 és 1849 között keletkezett iratanyagot vizsgált meg, és megállapította, hogy azokban valóban vannak a fennállott kancellária levéltárába tartozó iratok. A jegyzőkönyvhöz német nyelvű összefoglaló iratjegyzéket mellékeltek. A kancellária ugyanakkor csupán az elsősorban a 19. század első felében keletkezett iratokat tartalmazó 9. csomóra tartott igényt. A többi iratot a rendőrhatóság vissza kívánta szolgáltatni Schrattnak, mint jóhiszemű tulajdonosnak, végül azonban az uralkodó 2000 forinton megvásárolta azokat és a titkos levéltárba (Geheimes Haus- Hof- und Staatsarchiv) helyeztette.
1869-ben az FSzKM újra eladó iratokról szóló hírekről szerzett tudomást. Ez alkalommal Schratt mellett egy másik közismert bécsi magánszemély, Theodor Petter neve is felmerült. Míg Schrattól ez alkalommal mindössze 120 db dokumentumot foglalt le a rendőrség, addig Petter megjelent a minisztériumban, és 2289 db magyar és erdélyi vonatkozású, történeti értékű iratot hagyott letétben.
A történeti értékű iratok gyűjtése ebben az időszakban kétségtelenül divatos volt. A hagyatékokból, antikváriusoktól és egyéb úton összevásárolt iratokból jelentős gyűjtemények jöttek létre. Mind a Schratt-féle, mind a Petter-féle iratok jelentős része azonban nyilvános levéltárból, a magyar udvari kancellária levéltárából származott, ezért joggal merült fel a kérdés, hogy mikor és hogyan „tévedhettek el” korabeli kifejezéssel élve.
Az 1861. évi nyomozás eredményeként a bécsi rendőrhatóság feltételezte, hogy a feloszlatott kancelláriai levéltárnak a Batthyányi kormány által 1848-ban elrendelt Bécsből Budára, majd Budáról Pestre szállítása kapcsán, a szállítást felügyelők gondatlanságának eredményeként tűntek el iratok. Ezt a magyar királyi kormányszervek a későbbiekben némi fenntartással kezelték, más kézzelfogható eredményre azonban nem jutottak.
Az ún. Schratt-féle, illetve a Petter-féle iratok visszaszerzése hosszadalmas és problematikus volt.
Az ügy folytatása a MOL oldalán
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2023
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- A marokkói bazárok kincsei
- A királyi konyha és a maradékok sorsa
- A marokkói bazárok kincsei
- A nyugati bűnügyi sorozatok virágzása a 70-es, 80-as években
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- Szocialista televíziós sorozatok a kádári Magyarországon
- Vonzó ellenfelek - Az amazonok
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.