2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Lenin tudta nélkül ölhették meg az utolsó cárt

2010. június 16. 08:27 MTI

II. Miklóst, az utolsó orosz cárt és családját a legfelső orosz vezetés, vagyis Lenin és a párt második embere, Jakov Szverdlov tudta nélkül ölték meg - közölte egy orosz kriminológus.

Vlagyimir Szolovjov, a legfelső ügyészség mellett működő nyomozati bizottság vezető kriminológusa emellett kijelentette: Marija (Mária) nagyhercegnő és Alekszej trónörökös 2007-ben előkerült maradványai valódiak.

Szolovjov az Eho Moszkvi rádió adásában elmondta: egyetlen olyan dokumentum sem ismert, amely azt bizonyítaná, hogy a vezetés hivatalos határozatot hozott a cári család megöléséről. A gyilkosságot az Uralszovjet határozta el, a szovjethatalom legfőbb testülete egy több kormányzóságot magában foglaló területen. A cár személyét illetően megpróbáltak ugyan egyeztetni, de a tervről Lenint és Szverdlovot tájékoztatni hivatott táviratot csak a határozat meghozatala után négy nappal küldték el, szinte egy időben a gyilkossággal.

1918-ban, a július 17-re virradó éjszaka lőtték agyon a jekatyerinburgi Ipatyev-ház pincéjében II. Miklóst, feleségét, Alekszandrát, öt gyermeküket, Alekszejt, Olgát, Tatyjanát, Mariját és Anasztasziját, a család orvosát, továbbá szobalányukat, szakácsukat és inasukat. A maradványokat a trónörökös és a nagyhercegnő maradványainak kivételével 1991-ben találták meg, s az azonosítás után Szentpéterváron temették el. Mária és Alekszej maradványait 2007-ben lelték fel.

Szolovjov zárta le a nyomozást az ügyben tavaly januárban, amikor még nyomozói beosztásban dolgozott. Később azonban a cári család megfellebbezte a nyomozás lezárását, s a legfelső bíróság megmásította a nyomozó döntését. Kimondta, hogy az agyonlőttek politikai megtorlás áldozatai voltak, s ennek megfelelően rehabilitálta őket.

Ami a cárevics és a nagyhercegnő földi maradványait illeti, Szolovjov kifejtette: számos jelentős tudós és tudományos intézet egybehangzóan arra az eredményre jutott, hogy a maradványok valódiak. A kriminológus úgy vélekedett, hogy meg lehetne kezdeni a temetés előkészületeit.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár