Perpatvar a genetika atyjának eredeti kézirata körül
2010. június 4. 17:52 MTI
A genetika atyjának, Gregor Mendel botanikusnak egyik eredeti kéziratán marakodnak leszármazottai, az Ágoston-rend, Németország, Csehország és Ausztria. A perlekedők a kézirat tulajdonjogán és őrzési helyén civakodnak.
Korábban
Az Ágoston-rendhez tartozó Mendel (1822-1884) brnói (Brünn) kolostorában végezte híres keresztezési kísérleteit borsókkal és eközben felfedezte a gének természetes átörökítésének alapvető törvényszerűségeit. Mendel szerzetes munkásságát napjainkban egy napon említik Charles Darwin angol természettudós evolúcióelméletével. Kutatásainak jelentőségét azonban csak jóval halála után, 1911-ben ismerték fel.
1865-ben megjelent, Kísérletek növényhibridekkel című főművét a brnói természettudományos egyesület megőrizte, de egyéb papírjaival és feljegyzéseivel hanyagul bántak. A vita tárgyát képező, főművéről készült kéziratot a kolostor elöljárói a szemétbe dobták, de egy tanító megmentette. A dokumentum a náci megszállás alatt német kézre került, majd 1945 után nyoma veszett.
1988-ban bukkant fel ismét Prágában, ekkor jutott hozzá a Mendel család egyik leszármazottja, egy német Ágoston-rendi szerzetes, a Stuttgartban élő Clemens páter - számolt be róla nemrégiben a The New York Times című újság. A család akkor úgy döntött, hogy az iratot egy stuttgarti bank széfjében helyezik el.
Az Ágoston-rend évek óta küzd azért, hogy a kézirat a rend oltalmába, Bécsbe kerüljön. Állítólag "erőteljes nyomást" gyakorolt emiatt a 77 éves Clemens páterre, bár ezt a vádat a bécsi kolostor perjele, Dominic páter a Die Presse című osztrák napilapnak nyilatkozva visszautasította. A kolostor szerint Clemens páter a rendnek őrizte meg a dokumentumot és "ideje, hogy visszaszolgáltassák".
A német Focus magazin értesülése szerint időközben a hatóságok is bekapcsolódtak a vitába. Az értékes papír elszállítását Stuttgartból Bécsbe "az utolsó pillanatban" állította le május 11-én a baden-württembergi tudományos minisztérium telefonhívása, a család többi tagjának közbelépésére. Az utódok arra kérték a német hatóságokat, hogy nyilvánítsák védett kulturális örökségnek a kéziratot és akadályozzák meg, hogy elhagyja az országot. A döntésig a dokumentum egy német ügyvéd páncélszekrényében marad.
A németországi család és az ausztriai szerzetesrend után Csehország is bejelentette igényét a Mendel-kéziratra, arra hivatkozva, hogy a botanikus Morvaországban kutatott - írta egy cseh jogászra hivatkozva a Focus magazin.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap