Dokumentumfilm mutatta be Hitler rajongóit
2010. április 28. 11:27 The Daily Telegraph
Egy Németországban a hétvégén bemutatott dokumentumfilmben az Adolf Hitler rajongói által 1933 és 1945 között írt, több tízezernyi rajongói levelet mutatták be.
Korábban
A "Dear Uncle Adolf" című dokumentumfilm azt a több tízezernyi rajongói levelet mutatta be, amiket a németek 1933-45 között írtak Führerjüknek. A legtöbb szerelmes szösszeneteket, tanácsadói javaslatokat, ajándék- és egészségötleteket tartalmazó írás egészen 2007-ig elfeledve hevert az orosz levéltárakban, és azokat előbb a 'Letters to Hitler' című könyv, majd a mostani film mutatta be.
Az alkotásból megtudhattuk például, hogy Margarethe Wagner 1938-ban egy pár zoknit küldött Hitlernek, hálából, hogy felszabadították a Szudéta-vidéket. A berlini Frau Tröltzsch három selyem zsebkendőt küldött a vezetőnek, amelyekre a Führer képét hímezte, ám ezeket Rudolf Hess visszaadatta neki, mondván nem volt engedélye kihímezni Adolf képmását. A hasonló ajándékok küldőit később a Gestapo is elkezdte figyelni, Hitler ugyanis attól tartott, hogy személyi kultusza destabilizálhatja a Birodalom háztartásait.
Érdekesség még, hogy az 1920-as évektől 1933-ig egyre nőtt a hasonló küldemények száma, így Münchenben és Berlinben a nácik hatalomra kerülése után a posta külön osztályai foglalkoztak ezen "ajándékokkal".
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
- Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
- Rudolf, a trónörökös halála
- A csalogány és a csalogányvadászok
- Marie Curie és a „rádiumlányok”
- Kivégzésük előtt mondták
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap