Óránként kétezer oldalt digitalizál a robotszkenner
2010. április 23. 12:25 MTI
Óránként kétezer könyvoldal digitalizálására és szoftveres feldolgozására képes Magyarország első robotszkennere, amelyet a XVII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál keretében mutatnak be az érdeklődőknek.
Korábban
Az európai viszonylatban is ritkaságnak számító, osztrák gyártmányú, 15 millió forintot érő szkenner működésének lényege, hogy a számítógép által vezérelt készülék a kezelő beavatkozása nélkül automatikusan lapozva dolgozza fel a könyveket. A technológia érdekessége, hogy az értékes könyvritkaságok megóvása érdekében a digitalizálandó könyvet mindössze 80 fokos szögben kell kihajtani. Ezután a nyitott oldalakat a nyitási szögnek megfelelően üveglappal szorítják le, majd két Canon EOS 5D Mark II-es tükörreflexes fényképezőgép egyszerre fotózza le a könyv bal és jobb oldalát.
A megrendelő kérésétől függően a 300-400 dpi felbontású képeket karakterfelismerő szoftverrel is feldolgozzák és egy olyan kétrétegű PDF-fájlban tárolják, amely a fényképként megjelenített oldal mellett az adatbázisok számára is használható, kereshető szöveges változatot is tartalmazza.
"A új szkenner elsősorban a levéltári és az olyan muzeális értékű könyvtári anyagok digitalizálását teszi lehetővé, amelyeknél fontos, hogy az alapanyag se sérüljön, ugyanis a lapra vágható kötetek digitalizálására már léteznek olyan szkennerek, amelyek az óránkénti 5-6 ezer lapos beolvasási sebességre képesek" - magyarázta Somfay Örs, az Arcanum Adatbázis Kiadó marketingigazgatója.
A papíralapú könyvek digitalizálása nem csupán az értékmegőrzés miatt fontos, hanem azért is, mert egy olyan összetett, kutatók által is jól használható, kulcsszavak és különböző szempontok alapján kereshető adatbázis jöhet létre, amelyhez az interneten keresztül bárki hozzáférhet. A különböző helyi adatbázisok összekapcsolásával a vidéki levéltárak, könyvtárak anyagai is egy országosan elérhető központ részévévé válhatnak.
A Magyar Levéltári Portálon, a www.archivportal.hu oldalon több mint egymillió digitalizált dokumentum található. Ennek az Európában is egyedülálló levéltári adatbázisnak az a különlegessége, hogy összetett adatbázisokból, azaz a térképektől az MSZMP-iratokon át a megyei közgyűlési jegyzőkönyvekig minden egyben, tudományos céllal is kereshető - hangsúlyozta Somfay Örs.
Szintén a könyvfesztiválhoz igazítva készült el az ötven legjelentősebb magyar múzeum kiadványainak digitalizálása, azaz 50 ezer kötet több mint 900 ezer oldala árpilis végétől már az interneten is elérhető lesz. Az ingyen kutatható adatbázis a www.museum.hu, illetve a www.arcanum.hu oldalon található. A 20. század elejétől kezdődően feldolgozott dokumentumok érdekessége, hogy tudományos szempontból nagyon fontosak, viszont ezek a papíralapú megyei kiadványok pénz hiányában korábban kevés helyre jutottak el.
A témához kapcsolódva digitalizálási konferenciát is tartanak a könyvfesztivál keretében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Hitler
- Villámháborúval vette kezdetét a második világégés
- Kosárlabdázással és kertészkedéssel is szívesen töltötték idejüket a legvéresebb kezű diktátorok
- Korántsem biztos, hogy véget ért volna a háború a Valkűr sikerével
- Tíz meglepő tény az angliai csatáról
- Hitler legrégebbi harcostársa volt a hosszú kések éjszakájának fő célpontja
- Kegyvesztése után az amerikaiaknál lelt menedékre Hitler közeli barátja
- Lecserélte a francia forradalom jelszavait a németekkel kollaboráló rezsim
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.