Elhunyt a lesifotósok királya
2010. február 9. 17:38
Nyolcvanévesen elhunyt a lesifotósok királyaként emlegetett Felice Quinto, aki vélhetően a Fellini Édes élet című filmjében látható paparazzo alakját ihlette, és aki elsőként vetett be mindent, hogy lekapjon egy-egy hírességet. Quinto még január 16-án hunyt el az Egyesült Államokbeli Maryland államban, ahol már évek óta élt, felesége, Geraldine Quinto azonban csak hétfőn jelentette be halálát.
Korábban
A paparazzik atyjaként is emlegetett fotós volt az első, aki képes volt bokrokban bujkálni, álcát ölteni és motorbiciklin körözni Rómában, hogy olyan képeket készítsen, amelyek aztán a világ összes pletykamagazinjában megjelentek.
Felice Quinto 1929-ben született Milánóban, majd Rómába költözött, ahol összebarátkozott Federico Fellini filmrendezővel. Geraldine Quinto szerint a mester eredetileg a fényképészt akarta felkérni, hogy játssza el a filmklasszikussá vált Édes élet fotósát, de Quinto elhárította a felkérést, mondván, hogy saját munkájával jóval többet tud keresni. Nézelődőként azonban feltűnt az alkotásban. "Amikor Fellini kijött a mozival, én már nagyjából négy éve fotóztam" - mondta a Dallas Morning News című lapnak még 1985-ben.
A lesifotósnak 1960-ban sikerült lekapnia Anita Ekberget, az Édes életbeli szerepe szerint paparazzik által üldözött sztárját, amint épp egy házas filmproducerrel csókolózott. Ekberggel amúgy nem ápolt túl jó kapcsolatokat, a legendás szépségű színésznő római otthonának ablakaiból nyilakat lövöldözött a hajnali öt órakor a ház előtt szobrozó Quintóra. Egy fejen is találta, egy pedig kocsijában tett kárt.
Quinto 1963-ban megnősült, feleségével az Egyesült Államokban telepedett le, ahol az AP amerikai hírügynökség fotósa lett. Az AP-nek dolgozva olyan eseményeket örökített meg mint John F. Kennedy meggyilkolt elnök temetése, és a polgárjogi felvonulások. Múltjától azonban nem tudott szabadulni, neve mindig is a hírességekről készített fotóiról maradt meg a köztudatban. A hetvenes években a legendás Studio 54 szórakozóhelyen fotózott rendszeresen, és egy ideig Elizabeth Taylor személyes fényképésze is volt.
1993-ban vonult vissza, feleségével nyugodt életet éltek. 1997-ben albumot adott ki képeiből, néhány felvételét pedig múzeumok állították ki. Felice Quinto csak kevés megbánást tanúsított azzal a híresség-kultúrával, amelynek létrejöttét segítette. "Ilyenek az emberek. Látni akarják ezeket a képeket, és túl sok pénz van ebben" - mondta 1997-ben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Nem avatkozott be a nemzetközi közösség Etiópia olasz lerohanásába
- A diktátor veje
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap