Útikönyvek és tömegek
2009. november 24. 09:03
Molnár Gábor az 1960-70-es évek legnépszerűbb és legolvasottabb magyar bédekkereinek írója volt - mutattuk be a kalandos életű szerző megpróbáltatásait, majd annak is utánajártunk, hogy miért kellett rendőröknek feloszlatni 1984-ben a pusztavacsi békefesztiválon összegyűlt tömeget.
Molnár Gábor 1930-ban egy bogárgyűjtő expedíció tagjaként jutott el Brazíliába. Több mint két évet töltött az Amazonas mentén, csakhogy egy szerencsétlen baleset következtében megvakult, így haza kellett térnie. Első könyve 1940-ben jelent meg, amelyet a következő évtizedek során további két tucat követett. A később Mongóliát is megjárt, vakon gépelő és később trafikot nyitó népszerű író élete maga volt a kaland.
Az adás második felében bemutattuk, hogy 1984-ben a nemzetközi békemozgalom keretében szerveztek zenei fesztivált a pest megyei Pusztavacsra, ahol a lelkes, színpadbontó tömeget a karhatalomnak kellett feloszlatnia. Az esemény azonban sem a másnapi sajtóba, sem a közbeszédbe nem kerülhetett be. Tömegoszlatástól a vízágyúkig, avagy miért kellett rendőröknek megfékezni a P-Mobil késése miatt ideges tömeget.
A műsor minden vasárnap, 15:30-kor, és ismétlésként kedden délután látható az m1-en.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
régészet
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét
- Olaszországi tartózkodása idején lépett kapcsolatba Garibaldival Pulszky Ferenc
- Ritka érmék és evőeszközök kerültek elő I. Szulejmán mauzóleumánál
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Protomongol törzs temetkezési helyére bukkantak Kelet-Kazahsztánban
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Az éghajlatváltozás és a kereskedelem átrendeződése idézte elő az ókori Irán városainak bukását
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap