2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Abszurd elméletek a kriminológia hőskorából

2009. május 11. 15:07 MTI

Cesare Lombroso életműve ismét előtérbe került a neves olasz antropológus-kriminológus halálának közelgő 100. évfordulója (1909. október 19.) kapcsán. Torinóban Bűnözőnek születik vagy válik-e az ember? címmel tudományos konferenciát tartottak, Luigi Guarnieri antropológus pedig megjelentette a Bűnügyi atlasz: Cesare Lombroso esztelen élete című könyvét.

A tudós férfiú, akinek ma minden műve nevetség tárgya lehetne és akinek a fizionómiához és a darwinizmushoz kapcsolódó elméletek sajátos értelmezése tette ismertté nevét, 1876-ban írta meg főművét, A bűnöző embert (L'uomo deliquente), amelyben igyekezett bizonyítani, hogy az emberi arc jegyei alapján megállapítható, hogy ki a potenciális bűnöző. Bevallott célja volt ezzel az emberiség jobbá tétele, azáltal, hogy az igazságszolgáltatásnak olyan tudományos eszközt ad, amely szigorúan meghatározott adatok alapján, személyes érzelmek kizárásával ítélhet.

Abszurd elméletei nemzetközi sikert értek el, és kétségkívül hatással voltak a bűnüldözőkre. Valószínűleg ő volt Verdi és Garibaldi mellett a leghíresebb olasz a 19. században. Műveit lefordították és kiadták az egész világon. Argentínában tanait egy kutató paradox módon az olasz bevándorlók ellen is fel tudta használni, mondván, az olaszok, amellett, hogy intelligensek, találkonyak és művészi hajlamúak, a vérükben rejtik a nagybani bűnözés egy csökevényét.

III. Viktor Emanuel olasz király „a nemzet dicsőségének” nevezte, míg az olasz szocialisták egy Caligula-mellszobrot ajándékoztak neki. A francia kormány becsületrendet adományozott neki, de nagyra tartotta őt Emile Zola is. Még Bram Stoker is hozzá fordult, amikor a Draculát írta. Tudósok, orvosok, prefektusok gazdagították szorgalmasan koponya-, agy-, halotti maszkgyűjteményét. Megküldték neki bűnözők, prostituáltak fotóit. Ma mindez a torinói Lombroso-múzeumban látható - írta a Corriere della Sera című olasz napilap.

A torinói konferencián Ducci Canestrini antropológus elmondta, hogy Lombroso annak az illúziónak a rabja volt, hogy mindenre, a világ legkisebb jelenségére is lehet tudományos magyarázatot adni, hogy mennyiségileg lehet mérni azokat. Utópista volt, aki hitt a tudomány megváltói missziójában. Ugyanakkor ellentmondásokkal teli ember volt: szocialista, de valójában a szegényeket kriminalizálta, zsidó, aki lerakta a „tudományos rasszizmus" alapjait; racionalista, aki részt vett spiritiszta szeánszokon, ahol meghalt édesanyjával találkozott és paranormális létezését egy negyedik dimenzióval magyarázta.

A főművében kifejtetteken kívül voltak elképesztő, ostoba elméletei is. A Tanulmány a hordárok, teherhordók szakmai jellegzetességeiről című esszéjében például a rakodómunkások vállán keletkezett duzzanatról feltételezte, hogy az bizonyos mértékig rokon a tevék púpjával. A biciklizés a bűnben című írásában pedig nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a kerékpározási szenvedély csalásra, rablásra csábítja művelőit.

Nem szegték kedvét a melléfogások sem. A párizsi rendőrfőnök által számára elküldött, prostituáltakról készített fényképekből azt a következtetést vonta le, mint ahogyan ezt a bűnöző férfiakra vonatkozóan is tette, hogy arcukon viselik mesterségük fizikai, mentális és veleszületett jegyeit. Később ugyan kiderült, hogy a rendőrfőnök tévedésből nem a prostituáltak kartotékait, hanem az üzletnyitásért engedélyért folyamodókét küldte el, de ez nem késztette elméletének revideálására.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár