Látogatható lesz Franco egykori nyári rezidenciája
2008. december 31. 12:57
Francisco Franco halála után bő 33 évvel megnyitják a látogatók előtt a néhai spanyol diktátor galíciai nyári rezidenciáját.
A család tiltakozása ellenére a tartományi kormány a kulturális örökség részévé nyilvánította kedden a Pazo de Meiras kastélyt, ami arra kötelezi az örökösöket, hogy havonta legalább négy napon térítésmentesen látogathatóvá tegyék a középkori várak stílusában 1893-ban emelt kastélyt a nagyközönség számára. Az örökösök emellett kötelesek saját költségükre karban tartani a várat és minden esetleges átépítéshez előzetes engedélyt kérni.
A volt diktátor leszármazottai, élükön Franco 82 éves lányával, Carmen Franco Polóval, éveken át próbálták megakadályozni a La Coruna város közelében fekvő, közigazgatásilag Sada helységhez tartozó ingatlan megnyitását a látogatók előtt, márciusban azonban pert vesztettek a galíciai legfelsőbb bíróságon.
A háromtornyú várkastélyt üzletemberek ajándékozták Francónak 1938-ban. A galíciai születésű tábornok diktátori éveiben gyakran töltötte a nyarat a Pazo de Meiras kastélyban. Galíciai szülőfaluja, Ferrol egyébként november végén minden kitüntető címétől megfosztotta a néhai diktátort, aki egyebek közt a helység "tiszteletbeli polgármestere", "drága gyermeke" volt, sőt még feleségétől és lányától is megvonták a "Ferrol fogadott lánya" címet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
művészet
- A keleti táblás játékok világába is elkalauzolja az érdeklődőket az idei PONT fesztivál
- Hetvenes évekből származó fotográfiákat is láthatunk a Mai Manó Házban megnyíló kiállításon
- A Körhinta révén a modern magyar filmet is megismertette a világgal Fábri Zoltán
- Mesejátékok, bohózatok és krimik is szerepelnek majd a kecskeméti színház műsorán
- Klasszikus és könnyűzenei művek is elhangoznak az MVM ZENERGIA koncertjén
- A magyar zenei hagyományokat is népszerűsíti a Nemzetközi Fúvós Napok Fesztivál
- Korhű jelmezekkel és díszletekkel mutatkozik be Az álarcosbál a Magyar Állami Operaházban
- Felolvasó estekkel és borkóstolókkal várják az érdeklődőket az 52. Tokaji Írótáborban
- Élete második „balesetének” tartotta férjét a megcsalt Frida Kahlo
- A keleti táblás játékok világába is elkalauzolja az érdeklődőket az idei PONT fesztivál 11:20
- A Sztálin-szobor felállításának ürügyén pusztították el a kommunisták a Regnum Marianumot 08:20
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak tegnap
- Lincoln elnök második beiktatásán vehettek részt először színes bőrű vendégek tegnap
- Végül bizánci provinciává süllyedt a vandálok rettegett afrikai királysága tegnap
- Színházi előadások mellett bűntények helyszíne is volt a legendás Hungária Fürdő tegnap
- Nemcsak az érdek, hanem a szerelem is erősítette Mária Terézia és Lotaringiai Ferenc házasságát tegnap
- Fogolytársaival memorizáltatta legjobban sikerült verseit Recsken Faludy György tegnap