Elveszett tengeralattjáró Alaszka partjainál
2008. október 7. 13:32
Az amerikai haditengerészet a múlt hét végén jelentette be, hogy az Aleut-szigeteknél tavalyelőtt megtalált második világháborús tengeralattjáró az 1942-ben elveszett USS Grunion lehet.
Korábban
A vízalatti videofelvételek és képeket az egykori parancsnok, Mannert L. Abele főhadnagy fiai által megbízott kutatócég készítette, a bejelentésre pedig csak azért most került sor, mert a felfedezés közzétételét a haditengerészetnek is engedélyeznie kellett.
A területen véres küzdelmek dúltak: 1942. június 3-án az Unalaskán lévő Dutch Harbor haditengerészeti támaszpontját japán gépek bombázták le, majd három nappal később a szigetlánc két nyugati tagját, Attut és Kiskát japán csapatok szállták meg. Az aleut-szigeteki csata több mint egy évig húzódott, mintegy 3300 halottat és valamivel több sebesültet követelt.
A Grunion utoljára 1942. június 30-án adott életjelet magáról. A tengeralattjáró heves ellenséges tűzbe került, és akkor arról számoltak be, hogy már csak 10 torpedójuk maradt. Még aznap a Gruniont arra utasították, hogy térjen vissza a Dutch Harborba. Erre azonban nem került sor, és a hajót augusztus 16-án elveszettnek nyilvánították. A japán feljegyzésekben az adott időből nincs nyoma az Aleut-szigetek térségben történt tengeralattjáró-elhárításnak, így a Grunion és annak legénységének sorsa megoldatlan maradt.
Abele fiai, Bruce, Brad és John (78, 75, 72 évesek) azonban nem adták fel, és miután 2002-ben az interneten információkat találtak a tengeralattjáró hollétével kapcsolatban, lehetővé vált a kutatás megszervezése. Az információ Ovaszaki Jutakától származott, aki a Kano Maru japán teherszállító parancsnokának naplóját tette közzé, és abban talált információkat a Grunion esetleges hollétével kapcsolatban.
A család által felbérelt cég 2006-ban bukkant a hajó nyomára: a hanglokátorokkal végzett letapogatások során közel 1,5 kilométeres mélységben megtalálták a tengeralattjáró roncsát. Egy 2007-es expedíció nagyfelbontású kamerával felszerelt búvárrobotot küldött a helyszínre, ahol videofelvételek és fotók készültek a hajóról. Ez azonban csak titokzatosabbá tette az esetet, ugyanis a hajótesten nincs nyoma semmilyen külső találatnak, vagy léknek, amitől az elsüllyedhetett volna.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2012
- Öveges professzor, mindenki fizikatanára
- Tabutörő stációk: Szexuális forradalom – szexuális ellenforradalom
- A japán-amerikaiak internálása a második világháborúban
- Vietnam öröksége - Irak árnyéka
- Szex, szerelem, testiség a szocializmusban
- Balatonederics: A fekete kastély kísérteties históriája
- Variációk Fidel Castro likvidálására
- Kossuth „búcsúja” prózában és versben
- Megmentésre váró hungarikumok
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap