Magyar zsidókat mentett egy ismeretlen salvadori diplomata
2008. június 23. 15:27
Raoul Wallenberg és Carl Lutz mellé egy eddig jórészt ismeretlen salvadori diplomata neve is felkerülhet a magyarországi holokauszt külföldi embermentőinek listájára.
Korábban
A vezető brit napilap szerint Castellanos a kis közép-amerikai ország svájci főkonzulja volt a háborús években, és Genfben összebarátkozott egy Mandl György nevű, román állampolgárságú zsidó emberrel. Castellano az embermentést Mandllal kezdte: új barátját kinevezte a salvadori konzulátus nem létező első titkári tisztségére, a valamivel latinosabb hangzású George Mandel-Mantello álnéven.
Az igazi és az áldiplomata ezután üres állampolgársági igazolásokat kezdett kiállítani a közép-európai országok, elsősorban is Magyarország üldözött zsidó lakosságának. A dokumentumok közül sokat egyenesen Carl Lutzhoz, a Budapesten tevékenykedő svájci alkonzulhoz juttattak el, aki ezreknek nyújtott menedéket egy használaton kívüli volt üveg-nagykereskedésben, az úgynevezett Üvegházban.
A The Guardian szerint Castellanosnak és Mandlnak még arról is sikerült meggyőznie a gyanakvó svájci és magyar hatóságokat, hogy a dokumentumok hitelesek, és hogy Európa e zugában valóban él egy jelentős salvadori diaszpóra. A hivatalos felhatalmazás nélkül akcióba lépő diplomata összesen 25 ezer ember megmeneküléséhez járult hozzá Közép-Európában.
Jóllehet Leon Uris, a világhírű író a 70-es évek elején Castellanos nyomára akadt, és annak idején készült is egy rövid rádióinterjú az embermentővel, az egykori diplomata azonban névtelenül halt meg 1977-ben. Lánya, Frieda Garcia most szeretné elérni, hogy apja érdemeit Izraelben hivatalosan is ismerjék el.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Városliget
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Újabb nemzetközi elismerést söpört be a Magyar Zene Háza
- A Városligetben nyílt meg Európa második gépi hűtésű korcsolyapályája
- A tél beköszöntével sem állt meg az élet a történelmi Városligetben
- Ismerős finomságokra bukkanhatunk a régi Városliget ételárusainak kínálatában
- A gyerekeknek is kitűnő szórakozást kínált a régi Városliget
- Robinsonná válhattak a kalandvágyó gyerekek a régi Városligetben
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után 15:05
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap