Háború Szlovéniában
2008. május 29. 17:00
A Szlovénia függetlenségéért folytatott 1991-es harcoknak állít emléket a Hadtörténeti Intézetben és Múzeumban megnyílt kiállítás.
Korábban
A tárlat szakmai bemutatóját Tomaz Kladnik alezredes, a szlovén hadsereg katonai múzeumának igazgatója tartotta meg, majd Holló József Ferenc ny. altábornagy, a múzeum főigazgatójának képviselője mondott köszöntőt. Az eseményen megjelent Ladislav Lipic szlovén nagykövet is.
"Magyarország, különösen a határmenti városok jelentős segítséget nyújtottak a szlovén háború során. A hivatalos kapcsolatokat először Magyarországgal vették fel védelmi-hadászati szinten . A két ország az elmúlt időszak alatt vált EU és NATO taggá, tavaly december óta pedig mindketten a schengeni övezetbe tartozunk. Többé nem választanak el minket határok, éppen ellenkezőleg, a terület, ahol élünk, egyre közelebb hozza a két országot egymáshoz. Ennek méltó kifejezése a ma megnyitásra kerülő kiállítás is" - hangsúlyozza az MTI-hez eljuttatott közlemény.
Az 1991. június 27. és július 7. közötti szlovéniai háború a szövetségi hadsereg kivonulásával - és három hónapos nemzetközi közvetítésű moratórium után - 1991. október 8-án Szlovénia és Horvátország egyoldalú függetlenné válásával zárult. Az 1991. szeptember 7-én Hágában összeülő délszláv békeértekezlet kudarca után az Európai Közösség Németország erőteljes nyomására 1992. január 15-tel elismerte a függetlenségüket deklaráló köztársaságokat, szentesítve Jugoszlávia széthullását - olvasható a Honvédelmi Minisztérium háttéranyagában.
A nagyközönség által is látogatható időszaki kiállításon képek, fotók, katonai emlékek és más tárgyi dokumentumok láthatók.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nőtörténet
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH tegnap
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait tegnap
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit tegnap
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál tegnap
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr tegnap
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok tegnap
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 2024.05.20.
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 2024.05.20.