Dualizmus a főváros élén
2008. március 25. 14:00
1873-ban Pest, Buda és Óbuda egyesítésével jött létre Magyarország fővárosa, Budapest. A főváros önkormányzatot kapott, aminek mai szemmel szokatlan módon, két vezetője volt.
Korábban
A kötet lapjain kormány és főváros együttműködésének és csatáinak változatos világa tárul fel. A záró pont 1950, amikor is az önkormányzat korszakát az 1990-ig tartó tanácsigazgatás váltotta fel, a polgármester helyét a tanácselnök vette át, és ezzel külön korszak kezdődött a főváros életében.
Bár a törvény megfogalmazása szerint az egyesített főváros élén a - tulajdonképpen főispáni funkciót ellátó - főpolgármester állt, szerepe főként a közgyűlés irányításában és az állami közigazgatás felügyeletében merült ki. A központi igazgatást és az önkormányzatot gyakorlatilag a polgármester irányította, akit hat évre, program alapján választottak meg. A program igazából Budapest fejlesztési irányvonalait is meghatározta. A polgármester szerepe a 20. század elejétől nőtt meg, majd következett a két világháború közti előítéletekkel terhes időszak, végül pedig az 1945-50 közti periódus.
A kötet szerzői és szerkesztői elképzelése szerint a főpolgármesterek és polgármesterek eltérő mértékben ugyan, de fontos szerepet játszottak a várospolitika alakításában. Az életrajzok így a szimpla biográfia helyett a Budapesttel kapcsolatos elképzelések és törekvések történetét is bemutatják. A könyv így válik életrajzok halmaza helyett a főváros fejlesztésének történetévé, amely bemutatja, hogy a politikusoknak az adott időszakokban milyen eszközök álltak rendelkezésükre céljaik megvalósítására, és mikor és milyen mértékben éltek azokkal.
A könyv nem feledkezik meg azonban azokról sem, akik tevékenységükkel többet ártottak, mint használtak, és a kötet lapjain az ő életük is megelevenedik. Ilyen volt Farkas Ákos, aki 1944-45-ben került vezető pozícióba, és egyetlen célja volt: a zsidómentes főváros megteremtése. Nem sokkal később a kommunista delegált Vas Zoltán a szovjet hatóságok rosszallását is kiváltotta azzal, hogy bevezettette a hídpénzt, vagy spekulánsként internáltatta Gundel Imre étteremtulajdonost.
A főváros élén. Budapest főpolgármesterei és polgármesterei, 1873-1950. Szerk.: Feitl István. Napvilág Kiadó, Bp., 2008. 304 o. 3500 Ft.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2014
- Mussolini szeretőjének titkos naplója
- Szexualitás a görög és római vallásokban
- Magyar fürdők és kettétört mankók
- Erotikus és irodalmi lap lett a magyar ős-Playboy
- "Inkább a szexről beszéljenek, mint az áremelésről"
- Az egri vár régészeti kutatásának története
- Középkori kolostorok szemérmetlen titkai
- Azok a csodálatos Gindly lányok
- Templomerődök Erdélyben
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap