Utolsó utáni pillanatban a kolozsvári temető
2009. március 30. 15:55 MTI
Folytatódik a munka Kolozsvár híres sírkertje, a több mint négyszáz éves Házsongárdi temető értékeinek megmentéséért - mondta el Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány igazgatója Hódmezővásárhelyen.
Korábban
Bár magát a temetőt műemlékké nyilvánították, a sírok - kevés kivételtől eltekintve - nem élveznek védelmet. Az új bérlő, aki megkapja a sírhelyet, azt csinál az értékes régi kövekkel, amit akar - mondta a sírkert értékeinek megmentésére 1999-ben létrehozott alapítvány vezetője a Tavasz a Házsongárdon című rendezvény előtt az MTI-nek.
Az elmúlt években adományokból - többek között a hódmezővásárhelyi önkormányzat 10 ezer eurós támogatásából -, valamint pályázati forrásokból sikerült felújítani a Sigmond-mauzóleumot, a Jósika-kriptát, a bethleni Bethlen-kriptát és rendbe tenni a Béldi-kripta tetőszerkezetét. „Persze ez nem jelenti azt, hogy elbizakodottak lehetünk, mert már az utolsó utáni pillanatban vagyunk” - fogalmazott a tanárnő, aki először diákjaival járt ki gondozni a sírkertet, majd vállalt egyre nagyobb munkát a temető megmentésében.
Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet elmondta, a föld alól csodálatosan faragott sírkövek kerültek elő, melyek között vannak a 17. században készültek is, fontos lenne ezek helyreállítása, s még nagyon sok veszélyeztetett síremlék is van, köztük például Bethlen Gergelyé, Garibaldi egykori tábornokáé.
A Házsongárdi temetőt 1585. május 11-én, a pestisjárvány kezdetén alapította a kolozsvári közgyűlés. A sírkert kezdetektől fogva köztemető szerepét töltötte be a város életében, így vallási és etnikai hovatartozástól függetlenül bárki idetemetkezhetett. A 14 hektáron több mint 400 - főként magyar - nevezetes személy sírköve található. Itt nyugszik Apáczai Csere János, Tótfalusi Kis Miklós, Szenczi Molnár Albert, Bölöni Farkas Sándor, báró Jósika Miklós, gróf Mikó Imre, Kriza János, Brassai Sámuel, Dsida Jenő, Reményik Sándor, Kós Károly, gróf Bánffy Miklós, és még sokan mások. Erdély aranykorát idézik a Bethlen, Bánffy, Béldi, Mikes, Teleki és Mikó családok síremlékei, főúri kriptái.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.