Parkoló épülhet a Vörös tér alá
2008. március 4. 09:00
A moszkvai Vörös tér kövezetét hamarosan kicserélik, s a felújítás alatt a forgalom sem lesz zavartalan. Éppen ezért nagyon gondosan vizsgálják, mely időpont a legalakalmasabb a munkára.
Korábban
A Kreml fala mentén húzódó tér helyén a középkorban piac volt, amíg III. Iván cár nem száműzte onnan az árusokat és a faházakat. Később a kereskedők visszaszivárogtak, olyannyira, hogy magát a teret is Torgnak, vagyis piacnak nevezték, s a piac egészen a 18. közepéig működött. Mai nevét - amely magyarul vöröset, de szépet is jelent -, a 17. században kapta, amikor a Vaszilij Blazsennij-székesegyház mellett a Kreml falában lévő Szpasszkij-bástyára felépült az ismert óratorony.
Mai képét a tér a Történelmi Múzeum vörös épületének és a GUM áruháznak a 19. század végi felépültével, illetve a szovjet időkben épült Lenin-mauzóleummal nyerte el, s ezután az új rend jelképe lett: itt tartották a díszszemléket, az 1945-ös győzelmi ünnepséget, és itt fogadták többek közt Jurij Gagarint, az első űrhajóst is.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- A Sztálin-szobor felállításának ürügyén pusztították el a kommunisták a Regnum Marianumot 08:20
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak tegnap
- Lincoln elnök második beiktatásán vehettek részt először színes bőrű vendégek tegnap
- Végül bizánci provinciává süllyedt a vandálok rettegett afrikai királysága tegnap
- Színházi előadások mellett bűntények helyszíne is volt a legendás Hungária Fürdő tegnap
- Nemcsak az érdek, hanem a szerelem is erősítette Mária Terézia és Lotaringiai Ferenc házasságát tegnap
- Fogolytársaival memorizáltatta legjobban sikerült verseit Recsken Faludy György tegnap
- Egy szabadságharcos rejtegetése miatt vetették börtönbe Madách Imrét 2024.09.21.