Meghal Petru Groza román államférfi
2004. szeptember 13. 12:06
Groza Bácsiban született 1884. december 7-én. Politikai tevékenységét a Román Ifjúsági Szövetség tagjaként kezdte, 1918-ban az erdélyi alkotmányozó gyűlés képviselője lett. 1920-27 között többször választották a román parlament képviselőjévé, a Néppárt jelöltjeként. 1921-ben, illetve 1926-27-ben több román kormányban miniszteri tisztséget töltött be. 1933-tól a kommunistákkal együttműködő Ekésfront (Frontul Plugarilor), a falusi nincstelenek pártja alapítója és elnöke. A II. világháború után megalakuló kormányokban 1944-45-ben miniszterelnök-helyettes, 1945 márciusa és 1952 júniusa között az ország miniszterelnöke. Ellenezte a romániai magyarság kollektív felelősségre vonását, ugyanakkor elérte, hogy az 1947.évi párizsi békeszerződés szentesítse Észak-Erdély visszaszerzését. 1947. december 30-án Gheorghiu-Dej-zsel együtt lemondásra kényszerítette az uralkodót, s kikiáltották a Román Népköztársaságot. 1948-ban államosították az iskolákat, 1949-ben megkezdték a mezőgazdaság kollektivizálását. 1952-58-ig a Nagy Nemzetgyűlés Elnökségének elnöke. Szépirodalmi tevékenységének legfontosabb darabja személyes élményeit megörökítő börtönnaplója, az 1945-ben megjelent A börtön homályában. A magyar irodalommal is behatóan foglalkozott, Arany Jánosról tanulmányt is írt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Vígjátékba illő módon lopták el a Végzet kövét 20:19
- Nem is Dom Pérignon találta fel a pezsgőt? - 10 érdekesség a habzó italról 19:09
- Az űr meghódítására hívta fel az emberiség figyelmét Stephen Hawking 17:05
- A belháborúk mellett a változó klíma is okozta Tikal hanyatlását 14:20
- Évezredek művészeti öröksége találkozik a legmodernebb ipari technológiákkal a Vásárhelyi Kerámia Szimpóziumon 13:20
- Életének utolsó éveit házi őrizetben töltötte a zseniális Galileo Galilei 09:50
- Napjainkig heves vitákat gerjeszt Marco Polo keleti utazása 09:05
- A dzsungel mélyére menekült Kambodzsa véreskezű diktátora tegnap