Megszületett Lisieux-i Szent Teréz francia karmelita szerzetesnővér
2004. szeptember 13. 12:06
A külföldi missziók egyik védőszentje Alencon-ban látta meg a napvilágot. Két testvérét követve, külön engedéllyel, 15 évesen lépett be a lisieux-i karmelita kolostorba, ahol gyenge egészségi állapota ellenére szigorú, önmegtartóztató életet élt. 1893-ban lett a novíciák mesternőjének helyettese, és ekkoriban kezdett verseket költeni. Ezután Jeanne d'Arc küldetése címmel drámát is írt, amelyet előadtak a kolostorban. 1895-ben kezdte írni gyermekkori emlékezéseit Egy lélek története címmel, amelynek másolatát minden karmelita rendházban kötelező olvasmánnyá tették. 1896-ban fogalmazta meg híres mondását: `Az én hivatásom a szeretet`. Közben tüdőbaja súlyosbodott és tüdővérzést is kapott. Szeretett volna Indokínába, Hanoiba jutni, hogy missziós munkát végezzen, de a halálos kór elhatalmasodott rajta. 1897. szeptember 30-án halt meg. 1925-ben avatták szentté. 1944 óta Franciaország második patrónájaként tisztelik. 1997 óta Avilai Szent Teréz és Siennai Szent Katalin társaságában ő a harmadik női egyházdoktor.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2021
- A popzene és a politika az 1980-as és 1990-es években
- Holländer Margit lágerélményei
- Göring, az élvhajhász náci
- A középkori élet hét legkülönösebb veszélye
- A két Karátsonyi-kastély Beodrán
- A magyar könnyűzene az 1980-as években
- Az indián fogságnaplók üzenete
- Szendrey Júlia világai
- Vacsoraversenyek az 1930-as évek Budapestjén
- Kezdődik a farsang! – Ilyen volt régen tegnap
- Több oldal hiányzott az istenként tisztelt Cook kapitány naplójából tegnap
- A Cseka, az első szovjet titkos rendőrség, Lenin terror csapata volt tegnap
- A karácsonyi ünnepkör végét jelzi vízkereszt napja tegnap
- Csak Jimmy Carter elnöksége alatt térhetett haza a Szent Korona tegnap
- Stabilitást hozott a nyugatnémet államnak Konrad Adenauer 2025.01.05.
- Hetvenkét évig szolgált a legsikeresebb osztrák hadvezér, Joseph Radetzky 2025.01.05.
- Az államként működő olasz maffia vallásos jelképei 2025.01.05.