Szuvenírként gyűjtötték a vietnami koponyákat
2007. július 20. 13:00
Korábban
Példát mutattak az amerikai őslakosok
Az amerikai veteránok szerint nem számít, hogy katonák koponyáiról van-e szó, vagy hogy a vietnami kormány tudja-e azonosítani a személyüket, hiszen ők `vietnami polgárok, akiket amerikaiak hoztak el a hazájukból. A maradványok Vietnamot illetik, mindegy, kiket rejtenek` - mondta Ann Mills Griffiths, a Délkelet-Ázsiában eltűntek családjait tömörítő Családok Országos Szövetségének ügyvezető igazgatója.A múzeum munkatársai eközben nem értik, miért nem kérdezték ki az amerikai katonákat, honnan szerezték a koponyákat. Amikor már az intézetben voltak, "kötelességünk volt megőrizni őket tudományos célokra." A múzeum viszont soha nem állította ki a koponyákat. Bár az intézmény ismeri az amerikai katonák nevét, a katonák megtalálását nem tekintik feladatuknak. "Ez ellenkezik a múzeumi munkával" - mondta Franklin Damann, a múzeum anatómiai részlegének kurátora, aki maga is részt vett amerikai katonák maradványainak hazaszállításában.
A kormány illetékesei szerint azonban időigényes és igen költséges lenne a koponyák történetének feltárása. Nincsenek bizonyítékok, és a hivatalos vietnami kérés is hiányzik, így a kormány nem fog magától lépéseket tenni. Paul Sledzik, a múzeum előző kurátora, írt és előadásokat is tartott a koponyákról. Szerinte ma nagyobb az érzékenység a maradványok visszaadásával kapcsolatban, amely az azonosítás fejlődésének, valamint egy 1990-be hozott törvény hatásának köszönhető, amely lehetőséget teremtett az amerikai kormány számára az amerikai őslakosok maradványainak visszaadására.
"Az 1980-as években még a gyűjtemények egyben tartása dominált, és nem volt jelen az anyagok visszaadásának szükségessége. Ma nagy változásoknak lehetünk tanúi a világban." Az intézet már máskor is adott vissza különféle maradványokat - ha ilyen kéréssel fordultak hozzá. 1972-ben visszaadta Japánnak azt a 100, diafilmet és szövetdarabokat tartalmazó dobozt, amely a Japán elleni atomtámadás hatásáról tanúskodott.
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.