Dzsingisz kán a mozikban
2007. június 22. 08:00
Szergej Bodrov kultrendező dirigálásában, nemzetközi anyagi háttérrel és egy japán főszereplővel készül a Mongol címet viselő trilógia az egykori világhódító életéről.
Korábban
Bár Dzsingisz kán életét már korábban is megpróbálták megfilmesíteni, Szergej Bodrov az első, akinek lehetősége nyílt arra, hogy Bill Kong producer (Tigris és sárkány, Hős, A repülő tőrök klánja) segítségével méltó formában varázsolja a nézők elé a világhódító monumentális életrajzát. A trilógia első részét teljes egészében mongol nyelven 2005 szeptembere és 2006 novembere között forgatták le Mongóliában, Kínában és Kazahsztánban.
A nemzetközi együttműködéssel megvalósuló, 15 millió eurós projektben orosz, német, kazahsztáni és amerikai filmforgalmazók vettek részt, míg az utómunkákat Los Angelesben végzik A mátrix vágója, Zach Staenberg irányításával. Bodrov nevét az orosz filmek kedvelői igen jól ismerhetik: a rendezőt A kaukázusi fogolyért Oscar-díjra is jelölték.
A film elején a japán Tadanobu Aszano (Tabu, Zatoichi) által játszott Temüdzsin beleszeret Börtébe, egy fiatal mongol lányba, és még akkor is hű marad hozzá, amikor apját meggyilkolják és őt eladják rabszolgának. Hosszú évekig tartó börtönbüntetés után Temüdzsin megszökik és szerettei emlékétől hajtva indul harcba. A csatározások során döbben rá, hogy a mongolokat kánként egyesítve akár a világot is meghódíthatja.
A mongol világbirodalom megalapítója 1162-ben Temüdzsin néven látta meg a napvilágot. A Mongolok titkos története szerint a gyermek Temüdzsinről, egy tatár fogolyról kapta a nevét, akit apja, Jiszügej éppen a fiú születésekor hozott a családi jurtába. A mondák arról is beszámolnak, hogy a kis Temüdzsin születésekor jobb kezében a bokacsont méretű alvadt vércsomót szorongatott. Ismerje meg a kán életét!
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.