A fotózásba volt szerelmes a Kodak alapítója
2007. március 13. 15:00
Hetvenöt éve, 1932. március 14-én halt meg George Eastman amerikai üzletember, feltaláló, a Kodak vállalat alapítója.
Korábban
A hobbifotózás születése
Eastman a New York állambeli Waterville-ben született, de szülei a jobb megélhetés reményében hamar az Ontario-tó partján fekvő Rochesterbe költöztek. Apja hirtelen bekövetkezett halála után az amúgy nem túl jó tanuló Eastmanre hárult a feladat, hogy segítse anyját és két nővérét, akik közül az egyik fogyatékos volt. Tizennégy évesen egy biztosítónál kezdett dolgozni, a kifutófiúként keresett hetente három dollárból azonban nem dőzsölhetett.Élete nagy szerelmével, a fotózással csak 24 éves korában találkozott, amikor Santo Domingóra akart utazni vakációzni. Egyik munkatársa javaslatára úgy döntött, megörökíti útját, be is szerzett minden kapható felszerelést, amire csak szüksége lehetett. A végeredmény, ahogy később fogalmazott, egy málhás ló számára is megterhelő lett volna. Az útból végül nem lett semmi, de a fényképészet iránti szenvedély megmaradt. Eastmant ettől fogva leginkább az izgatta, hogyan tudná egyszerűsíteni a technikát és a képek előhívását.
Három éven át kísérletezett édesanyja konyhájában - gyakran a konyhakövön aludt el - míg egy angol folyóiratban olvasottak alapján sikerült a megoldásra rábukkannia. Az akkoriban elterjedt nehéz és sérülékeny üveglemezek kiváltására egy új, zselés alapú hordozóanyagot talált. Ráadásul nem csupán az úgynevezett szárazlapot kísérletezte ki, hanem arra is rájött, hogy nagy mennyiségben lehet képeket csinálni, ha azokat filmtekercsre viszik fel. A feltaláló hamar szabadalmat jelentett be találmányaira, és úgy döntött saját vállalkozásba kezd.
Eastman a rochesteri State Street egyik irodaépületének harmadik emeletén indította el vállalkozását. 1885-ben piacra dobta a brómezüst alapanyagú papírnegatív tekercset és az ehhez tartozó kazettát, így megnyílt a lehetőség a nagy tömegek előtt a fotózásra. A vállalatvezető, aki egyre több tehetséges fiatalt alkalmazott, legfőbb célkitűzésének a gépek miniatürizálását tartotta. "Olyan könnyűvé kell tenni a fényképezőgépet, mint amilyen a ceruza" - mondta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
maják
- Már az aztékok is kötöttek fogadásokat különféle játékok végkimenetelére
- Bizarr labdajáték jelentette a legnagyobb szórakozást Tikal népének
- Háromezer éves maja települést fedeztek fel Guatemalában
- A magyar sajtó és a bolgár hadba lépés
- Minden évben várják, de eddig nem jött el a világvége
- A hódítók nem tudták teljesen eltüntetni az amerikai őslakosok hagyományos népi játékait
- A titokzatos dzsungelbéli főváros a Csillagok Háborúja díszletéül is szolgált
- A leghíresebb maja romváros eddig lezárt részei is látogathatók lesznek
- A maja villámisten ritka szobra került elő Mexikóban
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd 12:20
- Rendőri felügyelet alá helyezték a szanatóriumban röpiratokat készítő Széchenyit 10:21
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren tegnap