Kiállítás a koncentrációs táborokban berendezett bordélyokról
2007. január 16. 08:45
Kiállítás mutatja be Németországban a koncentrációs táborok életének azt a kevéssé ismert részletét, amely szerint a fogvatartott nők egy részét a szorgalmasan dolgozó rabok szexuális kiszolgálására kényszerítették.
Korábban
A nemzetiszocialista elnyomó gépezetnek egyebek között erről az eddig alig ismert módszeréről is tájékoztatja a látogatókat egy vasárnap megnyílt kiállítás az egykori ravensbrücki koncentrációs tábor területén létesített emlékhelyen.
Több mint 130 ezer nőt és gyereket tartottak fogva és dolgoztattak keményen 1939 és 1945 között a Havel folyó partján fekvő Fürstenberg város mellett létesített női koncentrációs tábor területén a hadiipari termelést szolgáló üzemcsarnokokban. Ez alatt a hat év alatt foglyok tízezreit ölték meg a ravensbrücki tábor területén.
A kényszermunka és a tömeges gyilkosságok már általánosan ismert tények, a női foglyok szexuális kizsákmányolásáról azonban eddig kevés szó esett. Becslések szerint összesen mintegy 300-400 nőt kényszerítettek ilyesmire az auschwitzi, a buchenwaldi a dachaui és más koncentrációs táborokban.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A Sztálin-szobor felállításának ürügyén pusztították el a kommunisták a Regnum Marianumot 08:20
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak tegnap
- Lincoln elnök második beiktatásán vehettek részt először színes bőrű vendégek tegnap
- Végül bizánci provinciává süllyedt a vandálok rettegett afrikai királysága tegnap
- Színházi előadások mellett bűntények helyszíne is volt a legendás Hungária Fürdő tegnap
- Nemcsak az érdek, hanem a szerelem is erősítette Mária Terézia és Lotaringiai Ferenc házasságát tegnap
- Fogolytársaival memorizáltatta legjobban sikerült verseit Recsken Faludy György tegnap
- Egy szabadságharcos rejtegetése miatt vetették börtönbe Madách Imrét 2024.09.21.