Megszületett gróf Lónyay Menyhért miniszterelnök
2004. szeptember 13. 12:06
A budai piaristáknál és a pesti egyetemen végezte közép-, illetve felsőfokú tanulmányait. 1839-ben bölcsészeti, majd államtudományi doktorátust szerzett. Nagy utazónak számított, nemcsak Magyarországot, hanem a külföldet is járta. Főleg közgazdasági és pénzügyi tanulmányokat folytatott. Már 1843-ban, 21 éves korában Bereg megye képviselője lett az országgyűlésben. Elsősorban Széchenyi István eszmevilága és politikai elképzelései vonzották. Részt vett az 1848-as törvényalkotásban, tagja volt az első népképviseleti országgyűlésnek, s a pénzügyi tárca államtitkáraként tevékenykedett. Világos után Párizsba menekült, ahonnan 1850-ben császári kegyelemmel térhetett vissza. Ezután először birtokainak irányítása mellett, különböző pénz- és hitelintézetek létrehozásával foglalkozott. 1858-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező, később rendes tagja lett, 1871-től haláláig pedig elnöke volt. 1865-ben újból képviselő lett, és Andrássy Gyula oldalán jelentős szerepet játszott a kiegyezés előkészítésében. 1867-ben az Andrássy kormány pénzügyminisztere lett, majd 1870-ben Ferenc József közös pénzügyminiszterré nevezte ki, s ő volt az első magyar közös miniszter Bécsben. 1871-ben kapta meg a grófi címet. 1871. november 14-én ő követte a közös külügyminiszterré kinevezett Andrássyt a magyar miniszterelnöki poszton. Miniszterelnöksége idején felgyorsult a modern ipari fejlődés Magyarországon. Ezt segítette elő az 1872-ben kiadott első ipartörvény is, amely felszámolta a céheket és deklarálta a szabad ipar gyakorlását. 1871-72-ben nyitottak meg egy sor fontos vasutvonalat; az Alföld-Fiumeit, a Székesfehérvár-Grazit, a Debrecen-Máramarosszigetit, valamint a Kassa-Oldenbergit. 1872 végén lemondott miniszterelnöki tisztségéről, de képviselői mandátumát megtartotta és a főrendi háznak is tagja maradt. Élete alkonyán a Tudományos Akadémián és a Földhivatali Intézetben dolgozott. Ő vállalta Széchenyi hagyatékának gondozását. Budapesten hunyt el 1884. november 3-án.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
maják
- Halley-től a majákig: avagy a történelem megszámlálhatatlan világvége-jóslata
- Már az aztékok is kötöttek fogadásokat különféle játékok végkimenetelére
- Bizarr labdajáték jelentette a legnagyobb szórakozást Tikal népének
- Háromezer éves maja települést fedeztek fel Guatemalában
- A magyar sajtó és a bolgár hadba lépés
- Minden évben várják, de eddig nem jött el a világvége
- A hódítók nem tudták teljesen eltüntetni az amerikai őslakosok hagyományos népi játékait
- A titokzatos dzsungelbéli főváros a Csillagok Háborúja díszletéül is szolgált
- A leghíresebb maja romváros eddig lezárt részei is látogathatók lesznek
- Évezredek művészeti öröksége találkozik a legmodernebb ipari technológiákkal a Vásárhelyi Kerámia Szimpóziumon 13:20
- Életének utolsó éveit házi őrizetben töltötte a zseniális Galileo Galilei 09:50
- Napjainkig heves vitákat gerjeszt Marco Polo keleti utazása 09:05
- A dzsungel mélyére menekült Kambodzsa véreskezű diktátora tegnap
- Városligeti promenádok tegnap
- Átfagyva és ruha nélkül értek földet a La Manche csatorna első átrepülői tegnap
- A végsőkig szerette egymást II. Miklós és felesége, Hesseni Alexandra tegnap
- A leghosszabb ideig uralkodó japán császár volt Hirohito tegnap