Meghal Rudnay Gyula festő
2004. szeptember 13. 12:06
A magyar kritikai realizmus nagy alakja Pelsőcön született 1878. január 9-én. 1894-ben végezte el a budapesti Iparművészeti Iskolát, majd 1895 és 1902 között Hollósy Simonnál tanult Münchenben, közben nyaranta Nagybányán festett. Első nagyszerű kiállítását 1918-ban, az utolsót 1953-ban rendezte, hazánkon kívül kiállított Milánóban és Zürichben is. Képeinek témáját szívesen merítette a régi magyar korokból, ilyen ihletésű műve például az Országház részére készült Pusztaszeri országgyűlés című gobelinje. Képeivel Bécsben és Genovában nagy aranyérmet szerzett, a barcelonai világkiállításon Grand Prix-t és ezüstérmet nyert. Ő volt az alföldi iskola vezéralakja, a bajai művésztelep alapítója és vezetője. Számos képét a Magyar Nemzeti Galéria őrzi, de több műve került külföldi gyűjteményekbe. 1922-től foglalkozott rézkarccal, melyek témája többnyire táj vagy történelmi jelenet; számos lapját akvarellel, kézzel kiszínezte. Sok kitűnő, bensőséges, oldottan lírai portrét is festett. 1922-1952 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanára volt. Budapesten hunyt el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- Rooseveltnek és Hitlernek is dolgozott a német üzletember
- „Zenedobozokkal” vette fel a küzdelmet Hitler ellen a Rote Kapelle
- Kulcsfontosságú szerepet játszott Hlatky Endre az 1944-es sikertelen kiugrási kísérletben
- A Sztálin elleni harcra buzdított Andrej Vlaszov, de Hitler bizalmát nem nyerte el
- A rossz időjárási viszonyok mentették meg Hitler életét
- Versenyeztek a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után
- A dzsungel mélyére menekült Kambodzsa véreskezű diktátora 20:20
- Városligeti promenádok 18:05
- Átfagyva és ruha nélkül értek földet a La Manche csatorna első átrepülői 15:05
- A végsőkig szerette egymást II. Miklós és felesége, Hesseni Alexandra 14:20
- A leghosszabb ideig uralkodó japán császár volt Hirohito 09:50
- „Nem gyűjtő vagyok, hanem magam vagyok a múzeum” - mondta Peggy Guggenheim 09:20
- Kezdődik a farsang! – Ilyen volt régen tegnap
- Több oldal hiányzott az istenként tisztelt Cook kapitány naplójából tegnap