Megjelent a Der Spiegel
2004. szeptember 13. 12:06
Az első lap Hannoverben került az utcákra. A hamarosan már Hamburgban kiadott újság alapítója, Rudolf Augstein, aki Jens Daniel álnéven ontotta csípős kommentárjait a lapban, azt vallotta, hogy `a demokrácia számára létfontosságú a sajtó, mint ellenőrző hatalom`. Az újságírói elégedetlenség jelszó életfelfogás lett a lapnál, amelynek irányvonalát így határozta meg: liberális, kétség esetén baloldali. Stílusa precíz, pimasz, soha nem behódoló, gyakran sértő sokszor szellemes és kissé bonyolult nyelvezetű. A közélet tisztátalanságait feltáró ügye közül a legemlékezetesebb az 1962-es Spiegel-affér volt, amely Franz-Josef Strauss egykori hadügyminiszter látványos bukását eredményezte, és amelyet mind a mai napig a német sajtószabadság próbaköveként emlegetnek. Az ügynek köszönhetően Augustein és két helyettese belülről is megismerhette a német börtönéletet: hazaárulással gyanúsították őket, mert megírták, hogy a Bundeswehr, a slampos irányításnak hála csak korlátozottan hadra fogható. Közben állításaikat három napig vitatta a bonni parlament, az emberek pedig az utcára vonultak, hogy megvédelmezzék az akkor még törékeny sajtószabadságot. A Spiegelnél úgy tartják, kis közük volt ahhoz, volt az NSZK-ban demokrácia és nem demokratúra lett. Az egymillió példányban megjelenő újság mindig rendkivüli érzékkel derítette fel a visszaéléseket, leleplező cikkei nélkül számos gazdasági bűnügy, korrupció és visszaélés feltehetően homályban maradt volna. Augsteinnek, a hírmagazin alapítójának és kiadójának 2002. évi halálakor elhangzott méltatások szerint: ha nem lenne a Spiegel, `Németországban sok mindent nem mondtak volna ki, sok mindent nem írtak volna le`.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Átfagyva és ruha nélkül értek földet a La Manche csatorna első átrepülői
- Már ifjúkorában mesterséges nyelveket alkotott A Gyűrűk Ura alkotója, J. R. R. Tolkien
- 10 tény a whiskyről
- Tengeribetegsége sem akadályozta vakmerő akcióiban Nelson admirálist
- Az Egyesült Királyság legnehezebb időszakában uralkodott VI. György
- Végigharcolta a 20. század nagy háborúit Adrian Carton de Wiart
- Sport és diplomácia: Fülöp herceg látogatása Magyarországon
- Több ezer ember vesztét okozta a londoni szmogfelhő
- Margaret Thatcher az Egyesült Királyság élén
- A dzsungel mélyére menekült Kambodzsa véreskezű diktátora 20:20
- Városligeti promenádok 18:05
- Átfagyva és ruha nélkül értek földet a La Manche csatorna első átrepülői 15:05
- A végsőkig szerette egymást II. Miklós és felesége, Hesseni Alexandra 14:20
- A leghosszabb ideig uralkodó japán császár volt Hirohito 09:50
- „Nem gyűjtő vagyok, hanem magam vagyok a múzeum” - mondta Peggy Guggenheim 09:20
- Kezdődik a farsang! – Ilyen volt régen tegnap
- Több oldal hiányzott az istenként tisztelt Cook kapitány naplójából tegnap