Kiadják John Lennon teljes FBI-aktáját
2006. december 21. 08:00
Éveken át megfigyelte és lehallgatta az FBI John Lennont, és az erre vonatkozó akta utolsó tíz dokumentumát több évtizedes jogi vita után kedden hozta nyilvánosságra.
Korábban
A rock 'n roll Watergate
Wiener és a dokumentumok |
A lap szerint mindenekelőtt az nyugtalanította a FBI vezetőit, hogy Lennon akcióival az újraválasztásáért kampányoló republikánus Richard Nixon ellen hangolhatja a fiatalokat. Ennek különös jelentősége volt, mert az 1972-es elnökválasztáson szavazhattak először a 18 évet betöltő fiatalok.
A dokumentumok nyilvánosságáért 25 éven át harcolt John Wiener amerikai történész. Wiener már 1981-ben, Lennon halála után kérte az anyag nyilvánosságra hozatalát, mert elhatározta, hogy könyvet ír a legendás Beatles-tagról, az FBI azonban elhárította kérését. Arra hivatkoztak, hogy az aktus súlyos diplomáciai, politikai, és gazdasági ellenlépéseket váltana ki, amelyeket egy bizonyos állam tenne az Egyesült Államok ellen.
Wiener az általa "rock 'n roll Watergate"-nek nevezett ügyben többször perre ment az FBI-jal, és az anyag nagy részét már közzétették, most pedig peren kívül sikerült rendezni a vitát és kedden az FBI nyilvánosságra hozta az utolsó tíz dokumentumot is. "Nem valószínű, hogy a publikáció miatt Tony Blair megtorlásul az Egyesült Államok ellen indítja a brit hadsereget, világos tehát, hogy az FBI 25 éven keresztül teljesen abszurd érvekkel operált" - nyilatkozta Wiener az LA Timesnak.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.