Meghal Marcello Mastroianni olasz színész
2004. szeptember 13. 12:06
Egy filmvállalatnál dolgozott könyvelőként, s beiratkozott az egyetemre, ahol építészetet és közgazdaságtant tanult. Luchino Visconti rendező fedezte fel, és szerződtette színtársulatához, ahol főleg klasszikusokat játszott. A filmvásznon először 1947-ben tűnt fel. Az 1950-es évektől népszerű művész hősszerelmes szerepkörökben a `latin szerető` szimbólumává vált. Főleg Federico Fellini foglalkoztatta, első nagy sikerét az általa rendezett Édes életben érte el, majd kiemelkedő alakítást nyújtott a Nyolc és fél, illetve A nők városa című filmekben, valamint a Ginger Rogers és Fred Astaire világhírű táncospárnak emléket állító Ginger és Fredben. További filmjei közül emlékezetes Michelangelo Antonioni Az éjszaka című alkotása, valamint a Napraforgó, az Egy különleges nap, A pap felesége, a Válás olasz módra. Cannes-ban kétszer is megkapta a legjobb férfialakítás díját, s háromszor jelölték Oscar-díjra. Az 1960-as évektől több mint tíz filmet készített Sophia Lorennel, köztük többet Vittorio De Sica rendezésében. Összesen több mint 150 filmben szerepelt, és szinte minden műfajban maradandót nyújtott: volt züllött Casanova, részese A nagy zabálás című szatírikus komédiának, szerepelt az Allonsanfan című nagysikerű történelmi drámában, s a Nyikita Mihalkov által rendezett Fekete szemekben. Még magyar filmben, Sándor Pál Miss Arizonájában is játszott (1988). Utolsó munkája, az Utazás a világ kezdetére című portugál filmdráma 1996-ban készült. Számos színdarabban is szerepelt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Hatalmas környezeti katasztrófával járt az öbölháború
- Bármi áron érvényesítette kereskedelmi érdekeit a brit Kelet-indiai Társaság
- Európaiként az elsők között tette meg a mekkai zarándoklatot Germanus Gyula
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak
- Csak néhány száz keresztény élte túl Jeruzsálem muszlim visszahódítását
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Hány aranyvonatot indítottak a németek 1945-ben Magyarországról? tegnap
- 10 tény a Hirosimára és Nagaszakira dobott atombombákról tegnap
- Legjobb hegedűinek nevet is adott a legendás hangszerkészítő, Antonio Stradivari tegnap
- Nixon is szervezett randevút Gábor Zsazsának tegnap
- A szíriai polgárháború és az orosz–ukrán háború hatása Magyarország nemzetbiztonságára tegnap
- Háború a diáklányok szemszögéből tegnap
- A világ legnagyobb hatalmai közé akarta emelni országát az utolsó iráni sah tegnap
- Máig a karácsony elengedhetetlen része Csajkovszkij Diótörője tegnap