Meghal Kárpáti Károly olimpiai bajnok birkózó
2004. szeptember 13. 12:06
A szabadfogású birkózás magyar úttörője Egerben született 1906. június 7-én. Hat Európa-bajnokságon indult, s a versenyeken szabad- és kötöttfogásban mind a három ötvözetű éremből 2-2-t szerzett, köztük 1930-ban és 1935-ben Európa-bajnok volt. Három olimpián vett részt. 1928-ban, Amszterdamban még kötöttfogásban negyedik, 1932-ben Los Angelesben már szabadfogásban második lett, majd 1936-ban Berlinben szabadfogású könnyűsúlyban aranyérmet szerzett. A bajnoki címet eldöntő mérkőzésen - a díszpáholyt otthagyó Hitler bosszúságára - biztosan nyert a német Ehrl ellen. 1927-36-ban mindkét fogásnemben válogatott volt. Később edzőként dolgozott: 1948-52 között a válogatott vezető edzője, majd alapítója, s 1967-ig a Bp. Honvéd egykori szakosztályának vezetője volt, s az elsők között kapta meg a mesteredzői címet. 1945-től haláláig tagja volt a Magyar Olimpiai Bizottságnak. 1981-ben a NOB az Olimpiai Érdemrend bronzfokozatával tüntette ki, s megkapta a MOB-érdemérmet is. Több szakkönyv szerzője. Budapesten hunyt el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2022
- A szeretet mártírjai – megjelent a Múlt-kor téli száma
- Maksymilian Kolbe atya önfeláldozása
- Az embermentő Jane Haining
- Sisi unokahúgának botrányos emlékiratai
- Diego Velázquez: Krisztus Márta és Mária házában
- Karikás Mihály és a Kis Pipa
- A fordulatra képtelen fenegyerek: Grósz Károly
- A Szentföld egy magyar tiszt szemével
- Clara Schumann – A nő, akinek először sikerült
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak tegnap
- Lincoln elnök második beiktatásán vehettek részt először színes bőrű vendégek tegnap
- Végül bizánci provinciává süllyedt a vandálok rettegett afrikai királysága tegnap
- Színházi előadások mellett bűntények helyszíne is volt a legendás Hungária Fürdő tegnap
- Nemcsak az érdek, hanem a szerelem is erősítette Mária Terézia és Lotaringiai Ferenc házasságát tegnap
- Fogolytársaival memorizáltatta legjobban sikerült verseit Recsken Faludy György tegnap
- Egy szabadságharcos rejtegetése miatt vetették börtönbe Madách Imrét 2024.09.21.
- Ügyvédje akadályozta meg Stephen Kinget, hogy saját kezűleg álljon bosszút autóján 2024.09.21.