Megszületett William Golding Nobel-díjas angol író
2004. szeptember 13. 12:06
A XX. század irodalmának egyik kiemelkedő egyénisége, gondolatiságával és költői stílusával az angol széppróza megújítója St. Columb-ban született. Tanulmányait Marlborough-ban és Oxfordban végezte. A II. világháborúban a haditengerészetnél szolgált. Egy ideig színházban, majd tanárként dolgozott. 1962-től idejét teljesen az írásnak szentelte. Első sikerét máig legismertebb és legnépszerűbb regényével, az 1954-ben megjelent A legyek urával aratta. A könyvből világsikerű filmet rendezett Peter Brook. Gyors egymásutánban megjelent regényeinek tárgyát erkölcsi dilemmák alkották: Az utódok (1955), Ripacs Martin (1956), A vétkes visszanéz (1959) és A torony (1964). A realista ábrázolásmódhoz közelebb álló műveit, A piramist és A skorpióistent csaknem egy évtizednyi hallgatás követte, de 1979-ben új regénnyel, a Látható sötétséggel jelentkezett. 1984-ben jelent meg a Papíremberek című regénye, mely az irodalmi körök szatírával és öniróniával ábrázolt környezetrajza. A Nobel-díjat 1983-ban kapta `regényeiért, melyekben mítosz és valóság ábrázolásával fejezi ki az emberi lét feltételeit napjainkban`. Falmouth-ban halt meg 1993. június 19-én.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2022
- A szeretet mártírjai – megjelent a Múlt-kor téli száma
- Maksymilian Kolbe atya önfeláldozása
- Az embermentő Jane Haining
- Sisi unokahúgának botrányos emlékiratai
- Diego Velázquez: Krisztus Márta és Mária házában
- Karikás Mihály és a Kis Pipa
- A fordulatra képtelen fenegyerek: Grósz Károly
- A Szentföld egy magyar tiszt szemével
- Clara Schumann – A nő, akinek először sikerült
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap