Háromszáz éves pestistérkép
2006. március 20. 08:20
Marsigli olasz hadmérnök a közel 850 km hosszú határmentét felmérette és feltérképeztette Térképek a Félhold árnyékából címmel jelent meg egy CD-ROM. Deák Antal András másfél évtizedes kutatómunkájának köszönhetően eddig sohasem látott, 1700 körül született térképek kerültek lemezre - számolt be róla a Népszabadság.
A bécsi Hadi Levéltárban 1998-ban talált térképek és helyszínrajzok háromszáz évvel ezelőtti vízrajzi és földrajzi állapotokat rögzítettek. Ugyanakkor sokszor bőséges leírást találunk rajtuk, ami a történészek számára különös fontossággal bír. A most megjelentetett CD-ROM 370 ilyen, többnyire névtelen térkép leírását tartalmazza, több mint 250-et az olvasó képileg is `kézhez` kap.
A CD-ROM igazi érdekességekkel is szolgál. Ilyen például a pestistérkép, amelyen Marsigli a Balkán felől terjedő pestisjárvány továbbterjedésének megakadályozására tesz javaslatot. Ilyen továbbá Magyarország és a világ első tematikus kereskedelmi térképe, amelyen Baját téve meg az ország kereskedelmi központjává, felvázolja, hogy a karlócai békekötést (1699) követően a Magyar Királyság mely kereskedelmi utakon bonyolíthatja le kereskedelmét Törökország, Lengyelország, a Balkán, Olaszország és a Földközi-tenger felé. Ugyancsak az említett iratok között található hazánk első postatérképe is.
A teljes cikk a Népszabadságban
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Nem avatkozott be a nemzetközi közösség Etiópia olasz lerohanásába
- A diktátor veje
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.