Számvetés és számadás: politika és film a 60-as években

A hatvanas évtized kitüntetett korszak az egyetemes filmtörténetben. A formateremtő, modern filmnek ehhez fogható virágzása csak a húszas évek avantgárdjára volt jellemző. Az ötvenes években minden második fiatal sportoló akart lenni, a hatvanas években filmrendező - a társművészetek között a mozgókép ekkor vívta ki igazán a maga presztízsét. A hatvanas évek újhulláma ráadásul Keleten és Nyugaton egyaránt hódított, és ebből a nagy menetelésből a magyar film sem maradt ki. A modern magyar film a hatvanas évtized elején szerencsés csillagzat alatt született: a politikai konszolidáció, egy új filmkészítő nemzedék pályára lépése és az újhullámok nemzetközi áttörése egyaránt a változást segítette.

Kovács András: Falak (Fotó: Domonkos Sándor)

A forradalom utáni restauráció betiltásokkal és átszervezésekkel köszöntött be (az épp kialakulóban lévő csoportrendszer helyett lényegében újra centralizálták a filmgyártást). A társadalmi és közéleti elkötelezettség reformista hagyománya ettől kezdve búvópatakként élt tovább, hogy majd a hatvanas években törjön újra felszínre. Az ötvenes évek végének, a hatvanas évek elejének legfeltűnőbb jegye az átmenetiség. Az évtizedforduló a politika és a művészet konszenzuskeresése jegyében telt: már nem a közvetlen agitáció, még nem az újhullámos szerzői poétika jellemző ebben az időben. A hatvanas évek aranykorának reformista kiegyezése, a konszenzuskereső attitűd csak lassan forrta ki magát. A változáshoz természetesen a kultúrpolitika konszolidációs szándékára is szükség volt.

A magyar "új film" a hatvanas évek legelején tört át. 1961-ben készült Makk Károly filmje, a Megszállottak, ekkortájt születtek a Balázs Béla Stúdió legelső munkái. Makk filmje már témaválasztásában is elütött környezetétől. Két, az igazában rendületlenül hivő figurát - egy agilis állami gazdasági igazgatót és egy általa a tespedésből felrázott, tehetséges, ám életunt vízmérnököt - állított a középpontba, hogy az ő harcukra koncentráljon a bürokrácia, a kongó fafejűség, az irigység és a rosszindulat ellen. Ez a kritikus hangvétel igencsak szokatlan volt abban az időben, a film azonban különleges esetet jelentett. Makk ugyanis az utolsó pillanatban vette át a rendezést a megbetegedett Máriássy Félixtől. Szabadon átírhatott majd mindent a forgatókönyvben - a szocreál zárlatot kivéve.

Jancsó Miklós: Szegénylegények (Fotó: Inkey Tibor)

A következő évek során, ha lassan is, de tágabbra nyitották a művészeti műhelymunka kereteit. A fiatalok bázisaként létrehozott Balázs Béla Stúdió évi egy magyar film átlagos költségvetéséből gazdálkodhatott. Ez az összeg csak rövidfilmekre és etűdökre volt elég, a pályakezdők, a frissen végzett főiskolások azonban tökéletesen kihasználták a kísérleti terepet. Sára Sándor lírai dokumentumfilmje, a Cigányok az antropológus pontosságával és a mozaikos montázsszerkezet sokrétűségével térképezte fel egy napi hírekből és szalagcímekből kimaradó közösség életét. Szabó István etűdjei (Koncert, Te) Budapest mindenki által ismert utcáit, Duna-parti lépcsősorait fedezték fel a film számára - olyan frissességgel, ahogy a nouvelle vague kamerái pásztázták Párizst akkoriban. Gaál István, Huszárik Zoltán, Kósa Ferenc, Sára Sándor, Szabó István és társaik a hatvanas évek elején berobbanó új raj, a magyar újhullám kulcsfigurái, ők az első generáció, akik debütáló játékfilmjük előtt-mellett már egy önálló műhelyben, a BBS-ben is kipróbálhatták elképzeléseiket.

A BBS, demokratikus működési szabályzatának köszönhetően sikerrel fogta össze a különféle törekvéseket, ez a fórum végre megteremtette a szabad műhelymunka lehetőségét. Az itt készülő filmeket nem terhelte "bemutatási kötelezettség". A cenzúra félrefordult. A filmek elkészítését nem kötötte hosszadalmas engedélyeztetéshez. A forgalmazást ugyan nem garantálták, fesztiválsikerek azonban szép számmal születtek. A magyar film a hatvanas évek elején mindinkább bekapcsolódott a szakma nemzetközi vérkeringésébe. A BBS beindítása után nem sokkal a "hivatalos" filmgyártás szerkezete is megváltozott. 1963/64-ben az addig különálló két filmgyár, a Hunnia és a Budapest összevonásával létrejött a MAFILM. Ezen belül az alkotók négy, önálló művészeti alkotómunkára épülő stúdióba kerültek.

A stúdió-műhelyek megszületése eltérő irányzatok kibontakozására teremtett lehetőséget. A rokon elképzelések alapján csoportba gyűlt művészek alig várták hogy hitvallásukat megfogalmazhassák. A következőkben az I. stúdió (többek között Fábri Zoltán, Bacsó Péter és Kovács András műhelye) alapító memorandumából idézek. A stúdió tagjai "Vallják: 1) hogy a szocialista művész nem elégedhet meg pusztán az ismert tételek illusztrálásának, a népszerűsítésnek a feladatával, hanem joga van a felfedezés örömére, és kötelessége életünk új jelenségeinek művészi felmutatása; 2) hogy egyre stabilabb és egészségesebb társadalmi politikai életünk az alkotóművésztől nem az ellentétek elkendőzését, a hibák takargatását, hanem a fejlődés és az ezzel együttjáró ellentmondások félelem nélküli ábrázolását követeli meg".

Ismerje meg a teljes történetet! Olvassa el a cikk folytatását is!