Tífusz végzett az ókori Athén lakosságával

A peloponnészoszi háborúban (i.e. 431-404) Athén lakóit két nagyobb hullámban (i.e. 430-429, 427-426) támadta meg egy titokzatos járványos betegség. A Spárta által ostromlott város pusztulása megváltoztatta az erőviszonyokat, és Athén ezt a csapást a háború végéig nem tudta kiheverni: a járvány során a helyi lakosság egyharmada meghalt, és maga Periklész is életét vesztette. Mindezt Thuküdidész görög történetíró örökítette meg az utókornak, aki szintén megbetegedett, ám sikeresen meggyógyulva később megírta a kór történetét.

A kutatók régóta szerették volna azonosítani a betegséget: a leírás alapján bubópestisre, himlőre, lépfenére vagy kanyaróra gyanakodtak, ám ezek közül egyiket sem tudták egyértelműen elfogadni.

Az orvosok nem bírtak vele, hiszen kezdetben a kór ismerete nélkül próbálkoztak kezelésével, s éppen közülük haltak meg a legtöbben, mivel ők érintkeztek leggyakrabban a beteggel. De nem segített semmiféle egyéb emberi beavatkozás sem. Így teljesen hatástalannak bizonyult a szentélyekben való könyörgés, a jóshelyek felkeresése és minden efféle cselekedet, úgyhogy végül, összetörve a csapások súlya alatt, nem is próbálkoztak ilyesmivel [...] mint mondják, a járvány először az Egyiptom felett fekvő Aithiópiában tört ki, azután elérte Egyiptomot, Libüát, s a király (vagyis a perzsa uralkodó) birodalmának jelentős részét is [...] Egyesek az ápolás hiánya miatt haltak meg, mások meg annak ellenére, hogy a legnagyobb gondoskodás vette körül őket. S egyetlenegy olyan gyógyszer sem akadt, amelyről el lehetett mondani, hogy alkalmazva feltétlenül használni kell, mert ami segített az egyiknek, az ártott a másiknak. S egyáltalán nem jelentett semmi különbséget valakinek erős vagy gyenge testalkata sem, a ragály mindenkit egyformán elragadott, azokat is, akik valamennyi gyógymóddal megpróbálkoztak. Az egész bajban a legszörnyűbb azonban az a levertség volt, amely elfogta az embereket, ha észrevették, hogy megtámadta őket a betegség, mert átadva magukat a reménytelenségnek, gondolatban már eleve lemondtak az életükről, és feladták az ellenállást [...] maguk a legközelebbi hozzátartozók is belefáradtak abba, hogy jajgatva gyászolják az eltávozottakat.[...] Vad szertelenséggel dúlt a pusztulás, egymás hegyén-hátán heverve lehelték ki lelküket [...]. S maguk a szentélyek is, ahol szállást kerestek, telve voltak az elhunytak holttesteivel. [...] A temetések addig szokásos rendjét is teljes zűrzavar váltotta fel, mindenki úgy temette el halottját, ahogyan éppen tudta. Sokan [...] olyan szemérmetlen módon jártak el, hogy azokra a máglyákra, amelyeket mások emeltek, azokat megelőzve a maguk halottját helyezték rá és égették el, sőt némelyek másnak a már lobogó máglyájára dobták rá a magukkal hozott holttestet, majd elsiettek [...] (Forrás: Thuküdidész: A peloponnészoszi háború, Muraközy Gyula fordítása. További részletek>>>)

Az 1980-as években egy metróállomás építésekor, az athéni Kerameikos ókori temetőjének régészeti feltárása közben 150 sebtében, egy jól elhatárolt tömegsírba temetett csontvázat találtak, ami a komoly halottkultusszal rendelkező görögök körében igen szokatlan megoldásnak számított. Ráadásul a sír az elsődleges C-14 vizsgálatok szerint i.e. 430-426-ból származott, így azonnal felkeltette a kutatók érdeklődését. A datáláson kívül azonban akkor nem tudtak mit kezdeni a leletekkel.

A legújabb vizsgálatok során az Athéni Egyetem munkatársa, Manolis Papagrigorakis a temetőben talált maradványok DNS-mintáiban meglepődve vette észre, hogy azok nagyon hasonlítanak a tífuszos megbetegedést okozó baktériumok okozta betegségek áldozatainak maradványaira.

A további vizsgálatok megerősítették, hogy tífusz okozta a lakosság pusztulását. A betegség Etiópiából indult útjára, majd végigsöpört Egyiptomon és Líbián, végül onnan jutott Görögországba i.e. 430 körül. A kutatók szerint a betegség lefolyását megkönnyítette, hogy a körülzárt és ostromlott városban hamar elfogyott a víz és az élelem, és a köztisztasági viszonyok is borzalmasak voltak. Azt azonban továbbra sem zárják ki, hogy a tífusszal egyidőben más kórokozók is pusztíthattak.

A részletes kutatás az International Journal of Infectious Diseases januári számában olvasható.

A tífusz, vagy hastífusz a fejlődő országok gyakori betegségének számít: évente legalább 20 millió megbetegedést és 600000 halálesetet regisztrálnak.