Megszületett Fazekas Mihály költő és botanikus
2004. szeptember 13. 12:06
Fazekas Mihály Debrecenben született. 1781-től a debreceni teológiai akadémia hallgatója. 1782-ben elhagyta az iskolát, az ún. Császárhuszárezred katonájaként Galíciában szolgált. 1789-ben hadnaggyá léptették elő. 1793-96-ban részt vett a francia háborúkban, 1796-ban főhadnagy lett, de lemondott rangjáról. Hazatérése után Debrecenben gazdálkodott, 1806-tól részt vett a város közéletében, a kollégium, majd a város pénztárosa, esküdt, a polgárkatonaság kapitánya. 1819-től szerkesztette, jórészt maga írta a Debreceni Magyar Kalendáriumot. Szoros barátság fűzte Csokonai Vitéz Mihályhoz. 1804-ben készült el fő műve, a Lúdas Matyi egy eredeti magyar rege négy levonásban című hexaméteres elbeszélő költeménye, amelyben életszerűen ábrázolta az akkori magyar társadalom legfontosabb problémáját, a nemesség és a parasztság ellentétét. Árkádia-pör néven vált ismertté Kazinczy Ferenccel Csokonai sírfeliratáról folytatott vitája (1806). Sógorával, Diószegi Sámuellel 1807-ben adták ki Debrecenben a Magyar Fűvészkönyvet. Az első magyar növényhatározó Linné rendszere alapján és Földi János elgondolása szerint készült. Verseket, elbeszéléseket és a felvilágosodás eszméit hirdető cikkeket is írt. Mennyiségében nem nagy, sokarcú életműve a felvilágosult bölcs erkölcsi tartásán épült; legjobb művei formai ökonómiájukkal és hajlékony, természetes nyelvhasználatukkal váltak maradandókká. A cívis városban halt meg 1828. február 23-án.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Az 1956-os forradalom Magyarországon
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A mesterek győzték le a tanítványokat a melbourne-i medencében 1956-ban
- Az elsöprő túlerővel szemben sem adták fel a harcot a magyar felkelők 1956-ban
- Kegyetlen megtorlás követte a reményekkel teli forradalmat
- Eredetileg orvosnak tanult Maléter Pál, az 1956-os forradalom honvédelmi minisztere
- A náci hadigépezet megtörése után az 56-os forradalom leverése is Zsukov marsallra várt
- Így működött a kádári megtorló gépezet
- A belháborúk mellett a változó klíma is okozta Tikal hanyatlását 14:20
- Évezredek művészeti öröksége találkozik a legmodernebb ipari technológiákkal a Vásárhelyi Kerámia Szimpóziumon 13:20
- Életének utolsó éveit házi őrizetben töltötte a zseniális Galileo Galilei 09:50
- Napjainkig heves vitákat gerjeszt Marco Polo keleti utazása 09:05
- A dzsungel mélyére menekült Kambodzsa véreskezű diktátora tegnap
- Városligeti promenádok tegnap
- Átfagyva és ruha nélkül értek földet a La Manche csatorna első átrepülői tegnap
- A végsőkig szerette egymást II. Miklós és felesége, Hesseni Alexandra tegnap