Gátépítés miatt elárasztják az ókori fürdővárost
2005. június 29. 12:00
Korábban
Vízügy kontra örökségvédelem
A csoport kezdeményezése sikeresnek bizonyult: az EU is támogatta az Allianoit óvó törekvéseket a Culture 2000 program keretében. Nemrég az Európa Tanács és az UNESCO támogatásával a Páneurópai Örökségvédelmi Szövetség - a mintegy 200 szervezetet összefogó nonprofit gyűjtőszervezet - kezdeményezte közösen írtak levelet Abdullah Gul török külügyminiszternek, hogy lépjen fel a város és az ókori termálfürdők megmententése érdekében.
Mióta a török kormányzat - a szudánihoz hasonlóan - meghirdette a hatalmas gát megépítését, a régészek a nemzetközi segítséget felhasználva mentőakcióba kezdtek, hogy mentsék amit csak lehet ezen a páratlan helyen. 1994 óta megállás nélkül dolgoznak a helyszínen, és azóta számtalan római és bizánci szobrot, kerámiát, fémleleteket és üvegtárgyat ástak elő.
A Török Állami Vízügyi Hivatal jelenlegi tervei szerint az elárasztás előtt az épületeket agyaggal vonják be, így azok nem károsodnak a víz alatt. A régészek azonban ezzel nem értenek egyet, szerintük ugyanis ez még több pusztítást okozhat. Szerintük a legjobb megoldás az lenne, ha az épületeket mindenestül elköltöztetnék valahova.
A mezőgazdálkodásból élő helyi lakosok érzései is vegyesek a gát kérdésében. Ugyanis a gát megépítésével állítólag többet nem szenvednek majd vízhiánytól, de elesnek a gyógyturizmusból származó bevételektől.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.