Bemutatták a Vatikánban a katekizmus rövidített változatát
2005. június 29. 10:32
Hivatalosan is bemutatták a katolikus hit új szerkesztésű kiskátéját kedden a vatikáni apostoli palota Kelemen-termében XVI. Benedek pápa jelenlétében.
Korábban
A katolikus egyház katekizmusának új kompendiuma (kiskáté, kérdés-felelet formában megfogalmazott kivonat) zöld kötésben jelenik meg olaszul. A katolikus katekizmus legutóbbi kiadása 1992. december 7-én jelent meg csaknem kilencszáz oldalon, s II. János Pál pápa 2003-ban e mű nyomán különbizottságot állított fel Joseph Ratzinger bíboros vezetésével, hogy az a katolikus dogmákat, a hit és erkölcsi normákat rövidebb, tömörebb kérdés-felelet formában fogalmazza meg és adja közre. Az olaszul 150 oldalt, 634 paragrafust kitevő katekizmus kivonatot Péter és Pál apostolok június 29-i ünnepén kezdik el terjeszteni.
A pápa a kiskáté bemutatóján mondott beszédében méltatta a művet, amelyet "nagy örömmel" mutatott be az egyháznak és az egész világnak, nem csak a hívőknek, hanem minden jó akaratú embernek. Hangsúlyozta, hogy a kompendium kiemelt eszköze a katolikus hit tudatosításának, hiszen röviden, közérthető formában adja tovább az 1992-es katolikus katekizmust, az élet időszerű problémáira válaszol hiteles módon. XVI. Benedek külön köszönetet mondott a szerkesztőknek munkájukért.
(MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Egy szabadságharcos rejtegetése miatt vetették börtönbe Madách Imrét tegnap
- Ügyvédje akadályozta meg Stephen Kinget, hogy saját kezűleg álljon bosszút autóján tegnap
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd tegnap
- Rendőri felügyelet alá helyezték a szanatóriumban röpiratokat készítő Széchenyit tegnap
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre 2024.09.20.
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet 2024.09.20.
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 2024.09.20.
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 2024.09.20.