Bűntelen vagy büntetlen? Faragho Gábor, a felelősségre sosem vont csendőrségi főfelügyelő

A jól értesült Ludas

A frontális támadás ellene 1945 áprilisában kezdődött, amikor közzétették A fasiszta, szovjetellenes és antidemokratikus sajtótermékek I. számú jegyzékét. Aki figyelmesen böngészte a sok száz tételes lajstromot, rábukkanhatott a minisztertanácsi határozattal bezúzásra ítélt művek között a vitéz Faragho által jegyzett, fentebb már említett kötetre. Erre a politikai pikantériára is támaszkodott néhány héttel később a „reakció”, illetve az azt megszemélyesítő horthysta katona ellen indított kommunista párti sajtóhadjárat.

A Ludas Matyi című szatirikus hetilap például attól kezdve a jellegzetes kakastollas csendőrsisakkal jelenítette meg, a Szabad Nép pedig ellentmondást nem tűrő glosszában jelentette ki: „Egy minisztert, aki a csendőrség élén állt, aki Szovjetoroszországot ócsárló könyvet írt, akinek könyvét a saját kormánya tette a fasiszta könyvek indexére (…) a demokrácia kormánya tovább nem bír el.” Július 12-én ugyanez az orgánum már címoldalon leplezte le a közellátási miniszter „példátlan áremelési merényletét”, amely abban állt, hogy „a villanyáram tarifájának többszörös, visszamenő hatályú” felemelésére utasította levelében a főváros vezetését. Az áremeléssel kapcsolatos vád alighanem légből kapott volt, mi több, a botrányt kavaró átirat nagy valószínűséggel nem is Faraghótól származott, azt az MKP agytrösztje hamisította. A miniszter áremelési ügyben rögvest rágalmazási pert is indított, a glossza állításaira viszont egyetlen szóval sem reagált.

Hat nappal később azonban Faragho mégis benyújtotta lemondását egykori vitézi rendtársának, Miklós Bélának. A lemondás minden bizonnyal valamifajta, máig tisztázatlan háttéralku következménye volt. Ezt már a sajtót tüzetesen olvasó kortársak gyaníthatták. Ha máshonnan nem, hát az említett Ludas egy hónappal későbbi újabb, jólértesültségről árulkodó karikatúrájából. A képen a bársonyszékéből éppen kiakolbólított, csendőrsipkás miniszter látható, a rajz aláírása pedig egy árulkodó versike: „Ez Faragho Gábor, akit, / Lapunk már nem ostoroz, / Ő az, aki – kopogjuk le – / Többé nem oszt és nem szoroz.”

Az ostorozás valóban egy csapásra abbamaradt. Miközben az újságok hétről hétre adtak hírt a „múlt bűnöseinek” – egyébként jogos – felelősségre vonásáról, részletekbe menően tudósítottak a külföldön fogságba esett, majd hazaszállított háborús főbűnösök elleni perek előkészületeiről, a „csendőr Faragho” neve már meg sem említődött. Igaz, decemberben meg kellett jelennie a népbíróság előtt. Ám akkor sem vádlottként, hanem tanúként tett vallomást az Endre László–Baky László–Sztójay Döme-perben, ahol a felháborodott hallgatóság többször is bekiabálásokkal („Hazudik”, „Hazugság”) szakította félbe a magát is mentegető Faraghót. A deportálásról született kormányzati parancsról például azt állította, hogy abban „semmi esetre sem voltak feltűnő rendelkezések”.

Elismerte ugyan, hogy előzetesen is tudott „a zsidók összeszedésének” tervéről, és mint a kakastollasok seregéért felelős főkatona „kértem a miniszterelnököt és a honvédelmi minisztert, hogy ebből a csendőrséget lehetőleg hagyják ki”. Miután azonban ezen óhajának nem tettek eleget, Faragho szorgosan elolvasta (és szó nélkül hagyta) a „zsidóakcióról”, vagyis a deportálás menetéről szóló hírhedt „eseményjelentéseket”, amelyeket beosztottja, vitéz patakfalvi Ferenczy László csendőr alezredes fogalmazott 1944 májusa és júliusa között.

Vonakodó tanú

Ugyanebben a perben számos tanú egybehangzóan eskü alatt vallotta, hogy Budapest környékének „a zsidóktól való megtisztításának” tervét a deportálások megszervezésével hírhedté vált Endre László belügyi államtitkár és a német tanácsadó, Adolf Eichmann Faraghóval „együtt dolgozta ki”. Máig talány az is, hogy a népügyészség és a máskor oly buzgó államvédelmi osztály, a rettegett ÁVO még ezen, a nyilvánosság előtt elhangzott állítások után sem rendelt el nyomozást, legalább a tényállás tisztázására.

Az eltusolási szándék egy néhány hónappal későbbi perben még nyilvánvalóbbá vált – derül ki Molnár Judit történész két évvel ezelőtti könyvéből, amely a már említett Ferenczy (a „magyar Eichmann”) 1946-os periratait dolgozta fel. E monográfiából tudható, hogy a népügyészség eredetileg – noha ezt a vádlott a maga védelmében, a felelősség megoszlása érdekében a leghatározottabban kérte – nem is idézte be tanúnak a csendőrség egykori felügyelőjét. Ezt Ferenczy ügyvédjének a tárgyalás nyitónapján mégis sikerült kierőszakolnia. Faragho előbb nem vette át az idézést, majd beteget jelentett, végül, április 6-án, a bal térdében jelentkező ízületi fájdalom ellenére kénytelen volt mégis megjelenni a népbíróság előtt.

Immár pontosan ismerve a periratokat és a tárgyaláson elhangzottakat, bizton állítható, hogy az ügyben ismét megszólaló Ludas Matyi – ha a maga sajátos stílusában is, de a lényeget tekintve hűen foglalta össze a történteket a karikatúrák esetében szokatlanul hosszú kommentárjában. „Ambrus József népügyész: Megállapítom, hogy tanú úr volt a deportálási osztály parancsnoka és tudott arról, hogy Auschwitzban elégetik a vagonban odaérkezőket, és mégsem tett semmit ennek megakadályozására. Miután ki van véve a kezemből a tanúval való rendelkezési jog, kérem e tárgyalásunk jegyzőkönyvét a népügyészségnek átküldeni. – Faraghó Gábor: No, látja ügyész úr, hát ezért nem akartam én idejönni.”

Hogy ezután mi zajlott a kulisszák mögött, ma sem tudni. Kézenfekvő párhuzam lehet például az, ami magával Horthyval történt. Ismeretes, hogy a kormányzó sorsát Sztálin nevezetes félmondata döntötte el 1946-ban, amikor közölte a Magyar Köztársaság kikiáltása után kvázi bemutatkozó látogatásra Moszkvába érkező Nagy Ferenc miniszterelnökkel, hogy a magyar államfő végül „mégiscsak fegyverszünetet kért. Igaz, hogy meghátrált utána, és a németek kezébe adta magát (...), de mégsem kell bíróság elé állítani”.

Ami tény: Faragho ügyéből sosem lett per, miközben a nála jóval kisebb „halak” fennakadtak az igazságszolgáltatás hálóján. 1951 júliusában az „osztályellenségként” nyilvántartott exminiszternek, számos társához hasonlóan, kitelepítési határozatot kézbesítettek. Maradék kapcsolati tőkéjéből még ekkor is futotta arra, hogy ő választhassa meg száműzetése helyszínét. Puskin nagykövet jóvoltából 1953-ban bekövetkezett haláláig saját, Kecskeméttől mindössze 18 kilométerre fekvő nyárlőrinci, „a boldog békeidőkben féltve ápolt és szeretett mintagazdaságában” húzhatta meg magát.

1. Árulkodó freudi elszólás
2. A jól értesült Ludas

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

5. Demográfiai és etnikai változások Magyarországon a XVIII. században
II. Népesség, település, életmód

• „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
• Már ötéves korában megválasztották, de sohasem uralkodott az utolsó erdélyi fejedelem
• A másfél évszázadnyi török uralom mérlege