Bordélyháztulajdonosból vált a törvény emberévé Wyatt Earp
2024. február 26. 18:05 Múlt-kor
Korábban
Rögös út, kétes hírű társaság
Felesége halála igencsak lejtmenetre állította Wyatt Earp életét. 1871 márciusában több beosztásában is pert indítottak ellene sikkasztásért, majd két tettestársával együtt letartóztatták két ló eltulajdonításáért.
Earp nem várta meg a tárgyalást, júniusban néhány társával kimászott cellájából a börtön fából készült tetőjén keresztül, és az Illinois állambeli Peoriába szökött.
Peoriában Earp egy Jane Haspel nevű nő háztartásába volt bejelentve, ez azonban valójában bordélyházként működött. Earpöt testvérével, Morgannel együtt többször letartóztatták itt, mivel az ilyen létesítmények mind fenntartása, mind igénybevétele bűncselekménynek számított.
Wyatt Earpöt ebben az időszakban egy hajóból kialakított „lebegő bordélyházon” is letartóztatták, amely a saját tulajdona volt. Ekkoriban egy magát Sally Heckellként, illetve Sarah Earp néven Wyatt feleségeként azonosító nővel élt, aki sokak szerint Jane Haspel 16 éves lánya lehetett.
Egy vadnyugati város előkelő polgárai a 19. század második felében
Peoriában a sokszoros visszaesőként és züllött életűként megbélyegzett Earpnek nem sok lehetősége maradt, így a Kansas állambeli Wichitába távozott. Érdekesség, hogy a peoriai időszakáról maga Earp úgy nyilatkozott, hogy ekkoriban valójában a prérin bölényre vadászott (erre saját szaván kívül nincs bizonyíték).
Wichitában Wyatt bátyja, James már szintén bordélyházat üzemeltetett feleségével, ebbe az üzletbe szállt bele Wyatt és Sally 1874-től. Wichita ekkoriban a vasút egyik nyugati végpontja volt, így a marhahajtók ide vezették állataikat, hogy a keleti vágóhidak felé indítsák őket útnak.
Ilyenkor a város megtelt a hosszú út végét ünneplő, részeges cowboyokkal, a rendfenntartóknak pedig akadt tennivalója bőven (ahogy a bordélyházak sem kongtak az ürességtől). Amikor azonban nem voltak tömegek a városban, Earpnek más munka után kellett néznie.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
holokauszt
- Idén ősszel is megrendezik a Zsinagógák Hetét
- Önként vállalta a halált egy családapa helyett a ferences szerzetes Maximilian Maria Kolbe
- A roma holokauszt 80. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést
- Októberig várja a látogatókat a magyarországi holokauszt emlékezetét bemutató kiállítás
- Szász Endre és Kondor Béla alkotásaival emlékeznek a holokauszt áldozataira Szombathelyen
- Több mint fél évszázad után derült fény a híres fotó főszereplőjének kilétére
- Szobrok és egy rózsafajta is őrzi Anne Frank emlékét Japánban
- Antonescu teljesen el akarta tüntetni a zsidóságot Romániából
- Egész életét az elesettek megsegítésének szentelte Sztehlo Gábor
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren tegnap
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét tegnap
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 2024.09.19.