Az előre tervezett létszám sokszorosát sikerült kimenteni Calais-ból és Dunkerque-ből
2023. május 26. 13:20 Csernus Szilveszter
Szövetséges diadal?
A Dynamo-hadműveletet nem tekinthetjük igazán egyik harcoló fél győzelmének sem. Bár 338 226 brit, francia és belga katonát sikerült megmenteni, Churchill világhírűvé vált június 4-i parlamenti beszédében („Harcolni fogunk a tengerpartokon...”) kijelentette, hogy „evakuációkkal nem lehet háborúkat nyerni”.
A művelet sikerét a brit, mint hajósnemzet a legbüszkébb fejezetei egyikeként tartja nyilván és nem véletlenül: a brit tengeri fölénynek köszönhető, hogy mindössze 40 ezer (zömmel francia) katona került hadifogságba a Dunkerque-i katlanban – jóval kevesebb, mint a kimenekítettek száma.
Érkezés Doverbe 1940. május 31-én
A sikert csak nehezítette, hogy a brit flotta 220 rombolójának zöme nem Anglia, hanem a Brit Birodalom védelmével volt elfoglalva Kanadától Szingapúrig.
Kulcsfontosságú volt, hogy a német haditengerészet a sebeit nyalogatta a nagy erőfeszítést igénylő norvégiai offenzíva után. Ugyanakkor a Lufftwaffe sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: az evakuációs flotta háromnegyede túlélte az akciót, a tengerbe veszettek száma mintegy kétezerre tehető.
Flandria elfoglalását követően nyílt meg az út Hitler fő célja felé: ekkor kezdődött csak a franciaországi csata második felvonása. Sokan – már a kortársak is – Dunkerque eleste után keresztet vetettek Franciaországra, ami elképesztőnek tűnhet, ugyanis a térképre ránézve láthatjuk, hogy a Dynamo-hadművelet végén Franciaországnak még csak az egytizedén vetették meg a lábukat a németek.
De a páncélosok lendületének az Angliából újból a frontra szállított 110 ezer francia sem állhatta útját. Tíz nappal Dunkerque után elesett Párizs; június második fele pedig újabb evakuációkkal telt: Le Havre (Cycle-hadművelet), a Csatorna-szigetek (a Brit Korona egyetlen németek által elfoglalt területe), Cherbourg, Saint-Malo, Brest, Saint-Nazaire, La Pallice, La Rochelle, Bayonne és Saint-Jean-de-Luz kikötőiből további kétszázezer katonát és civilt evakuáltak (Ariel-hadművelet), jelezvén: Nagy-Britannia innentől egyedül folytatja a háborút.
A hadműveletek Churchillt igazolták, aki már június 4-i beszédében is a szigetország védelmét tekintette elsődlegesnek, ami körmönfontságáról tett tanúbizonyságot, ugyanis ahogy Franciaország elveszett, az angliai csata vette kezdetét.
A kutatás az Európai Unió és Magyarország támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú „Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és műödtetése konvergencia program” című kiemelt projekt keretei között valósult meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap