Amikor minden budapesti zsidó spanyol akart lenni: Ángel Sanz Briz és a spanyol embermentés története

2020. szeptember 28. 15:04 Múlt-kor

Korábban

A spanyol diplomata és az olasz katonaszökevény

1944. október közepén kereste fel régi barátját, Ángel Sanz Brizt, akitől papírokat és feladatokat kapott. A spanyolul nem tudó olasz katonaszökevényt Sanz Briz összekötőként használta a követség és a védett házak, valamint a nyilas pártházak között. Szerencsére spanyolul a nyilasok sem tudtak. Feladatkörébe tartozott az is, ha valakit a nyilasok elhurcoltak a védett házból, annak kiderítette fogva tartási helyét, utána eredt és kiszabadította.

Perlasca minderről memoárjában számolt be: „Az én folytonos, közvetlen beavatkozásaim és Sanz Briz diplomáciai lépései világossá tették a magyar hatóságok előtt, hogy a védlevél vagy ideiglenes útlevél egyszeri kiállításával nem tartjuk munkánkat befejezettnek, hanem éppen ezzel kezdődik az igazi munkánk. A házparancsnokok mindenütt keresztények voltak, szabadon közlekedhettek és cselekedhettek, sőt még a házmestereket is bevontuk, hogy kapcsolatot tartsanak a követséggel. Házparancsnokok és lakásparancsnokok a védettek listáját naponta ellenőrizték és fontosnak tartották, hogy azonnal értesítsék a követséget, ha valaki hiányzott a számbavételnél; ilyen esetben mindent megtettünk, hogy nyomára jussunk az eltűntnek, és az esetek 99%-ában sikerült megtalálni [...].”

Megoszlottak a vélemények afelől, melyik védlevél ér többet, mit ismernek el jobban a hatóságok és a razziázó nyilasok. Karsai László egyik tanulmányában azt írja, hogy leginkább a vatikáni és spanyol védetteket kímélték, akik egyéni, külföldi állampolgárságot igazoló okmányokkal rendelkeztek.

A védlevelek értékének latolgatása Szép Ernő: Emberszag című regényében is megjelenik, az idézett részlet alátámasztja a spanyol védettség erejéről szóló legendát: „Akkorra már ezer meg ezer remegő zsidónak volt Pesten svéd meg svájci passzusa, meg már portugál is! Pénzkérdés. A svájci, azt mondják, az olcsóbbik, azt ötezerér is kapni, a portugálok, egyelőre, legalább tízezret kérnek. (Kicsit később a spanyol passzus is divatba jött, sőt az lett a favorita, akár egy szép spanyol táncosnő.) Esküdtek rá szegény zsidók, szegény gazdag zsidók, hogy a spanyol védetteket biztosan nem bántják a németek, akármi lesz is; legföljebb ki kell majd menni Spanyolországba.”

Nem sokkal a háború után, a Szabadság című napilap 1945. június 21-i számában ugyancsak a spanyol védettség biztosabb elfogadásáról írtak és emellett Farkas Zoltán jogtanácsos szerepét is kiemelték: „A nyilasok nem értették, miért védi Franco a pesti 'csillagosokat', de nem merték megbántani a 'spanyol szövetséges'-t. A „spanyol házak” lakói közül a nyilas terror aránylag nagyon kévén áldozatot szedett. Köztudmású volt Budapesten, hogy a 'spanyol védettség a legjobb'. Ez igaz is volt, de kizárólag Farkas Zoltán ügyessége és bátorsága mentette meg a védetteket, akik között a művészi, politikai. egyházi és társadalmi élet kiválóságai együtt voltak megtalálhatók az egyszerű, szegény iparosok, munkások, munkaszolgálatosok ezreivel.”

Ha pontos számokat nem is tudunk, az biztos, hogy a védlevelek (és hamisítványaik) több ezer embert megvédtek a kényszermunkára, a novemberben felállított pesti gettóba hurcolástól, a nyilas razziák során a kivégzésektől és a Dunába lövéstől, és a megmentetteknek csupán elenyésző része volt spanyol származású.

Sanz Briz nem akart belemenni a Szálasi-kormány diplomáciai elismerésébe, és emiatt nem akart a kormánnyal együtt a nyugati határszélre költözni, ezért december 6-án elhagyta Budapestet. Ekkortól kezdve az álspanyol Perlasca tárgyalt a nyilasokkal, Spanyolország képviselőjének adva ki magát Jorge Perlasca néven. Sanz Briz távozását igyekeztek átmenetinek beállítani. A magyar kormány azonban az elutazást a diplomáciai kapcsolatok megszakításaként értelmezte. A nyilasok elkezdték kiüríteni a spanyol házakat, ezt Perlascanak sikerült megakadályoznia, aki egészen 1945. január 16-áig vezette a spanyol követséget.

Sanz Briz 1945 után diplomataként folytatta életét, többek között az Egyesült Államokban, Peruban, Guatemalában, 1976-tól pedig 1980-ban bekövetkezett haláláig a Vatikánban képviselte Spanyolországot. 1999-ben megkapta a Jad Vasem Világ Igaza kitüntetését. Budapest angyala címmel spanyol tévéfilmet készítettek róla, 2015-ben pedig utcát neveztek el róla a magyar fővárosban.

előző oldal 3 / 3