Amikor London lakóit egy járvány és egy pusztító tűzvész is sújtotta

2020. április 14. 12:49 Múlt-kor

1665-ben és 1666-ban a fokozatosan birodalmi útra lépő Anglia fővárosának lakói két hatalmas tragédiát éltek át: a nagy londoni pestist és a nagy londoni tűzvészt. Míg az előbbi az ekkor már megközelítőleg félmillió lakosú metropolisz 15-20 százalékát vitte sírba, az utóbbi közel százezer embert tett otthontalanná. Azóta is gyakran felbukkanó „magyarázat”, hogy a nagy tűznek azért kellett kialakulnia, hogy a pestist terjesztő patkányok végleg kimúljanak.

Korábban

A nagy londoni pestis az angol főváros utolsó jelentős járványa volt, amelyet a Yersinia pestis nevű baktérium okozott. A fertőző betegség 1665 késő telén vagy kora tavaszán ütötte fel a fejét. Amikor II. Károly király júliusban elmenekült a városból, a fekete halál már hetente ezer embert küldött a másvilágra. A halálozási arány tetőzése szeptemberre esett, amikor hét nap leforgása alatt 7165 ember hunyt el.

A hivatalos feljegyzések szerint 68 596 lakos halt meg Londonban a járvány tombolása következtében, ám a valódi szám meghaladhatja a százezret is. A bubópestist terjesztő bolhák többségét az angol fővárosban a patkányok hordozták, míg például 1900-ban a San Franciscóban kitört pestis a mókusok és a prérikutyák közvetítésével jutott el az emberekhez.

Az 1665. szeptemberi csúcs után az azt követő télen csökkent a halálozások szám. 1666 februárjában a király is visszatért Londonba, mintegy jelezve, hogy a város újra biztonságossá és élhetővé vált. Habár a fekete halál 1679-ig még több alkalommal is szedett áldozatokat a településről, a nagy londoni pestisjárvány lecsengőben volt 1666. szeptember 2-ra, amikor új csapás érte el Londont.

A lángoló város

„Ugyan, egy nő is el tudná oltani!” – mondta Sir Thomas Bloodworth, London teljesen alkalmatlan főpolgármestere, amikor 1666. szeptember 2-án, vasárnap megtekintette a City központjában kialakuló tüzet. A szakértők ekkor már az épületek lerombolásával járó tűzgátak kialakítását siettették, ám a politikus ezt elutasította.

A tűz első lángjai a király szolgálatában álló Thomas Farriner Pudding Lane utcában lévő pékségében (egy újabb kutatás szerint egészen pontosan az otthona mögötti telken) lobbantak fel. Egyesek szerint a parazsat nem oltotta el rendesen, mások pedig úgy vélték, közel hagyta a kemencéhez az olajat. (A legtöbben ugyanakkor a pápistákat, illetve a hollandokat okolták gyújtogatásért.)

A Farriner-család az emeleti ablakon át ki tudott menekülni az utcára, azonban az egyik szolgálólány már nem volt ilyen szerencsés, bent égett a házban, így ő lett a korabeli Európa egyik leghíresebb katasztrófájának áldozatai közül az első.

Az erős keleti szél miatt a tűz percek alatt átterjedt a környező, kátránnyal szigetelt, szorosan és mindenféle szervezettség nélkül épült, faszerkezetű házakra. A néhány óra alatt tűzviharrá változott csapás négy napon át tombolt, a félmilliós London belvárosában a 80 ezer lakos közül 70 ezren váltak hajléktalanná.

A tűz ugyanakkor nem érintette a legkülső kerületeket, mint például Whitechapelt, Clerkenwellt vagy Southwarkot, amelyeket a fekete halál ugyanakkor nem került el. Ha a tűz el is pusztította az érintett 436 hektáros területet, nem terjedt el olyan mértékben, hogy az egész fővárosból kiűzze a patkányokat.

A katasztrófa során 13 200 ház, 87 templom, többek között a Szent Pál-katedrális is szénné égett. 5-re az erős szél elállt, a Tower helyőrsége pedig lőpor segítségével hatékony tűzgátat hozott létre, amely lassan megállította a már a nyomornegyedeket, valamint II. Károly westminsteri udvarát is veszélyeztető tűz további terjedését.

Pestisűző tűz?

Az adatok alapján a tűznek valójában semmilyen hatása nem volt a fekete halál tombolására. A londoni halálesetek 1666. szeptemberre már jelentősen lecsökkentek, ám nem szűntek meg: a tűzvész elcsendesülése után is haltak meg emberek pestisben. Nem tudjuk, hogy pontosan mikortól kezdett elterjedni az a szóbeszéd, hogy a tűzvész véget vetett a fekete halál tombolásának. A korabeli írásokban ez még nem érhető tetten. Például az akkori királyi propaganda, amely II. Károly király politikai sikerének kívánta beállítani a tűz elfojtását, sem említi meg a kapcsolatot a két csapás között.

A kutatók a mai napig nem tudják pontosan, hogy valójában miért ért véget a nagy londoni pestis. Maximum annyiban lehet korreláció a két katasztrófa között, hogy a tűzvészt követően a leégett faépületek helyett téglából készült házak emelkedtek ki a föld alól, hiszen a tégla tűzállóbb a fánál, a rágcsálók pedig kevésbé tudják átrágni magukat rajtuk, így nehezebben tudnak bejutni az épületbe. Higiéniai és egyéb egészségügyi előírások azonban továbbra sem léptek életbe, amik talán meg tudnák magyarázni a pestis visszaszorulását.

A fekete halál még a 21. században is súlyos betegségnek számít, 2017 augusztusa és novembere között tomboló madagaszkári járvány idején 2417-en betegedtek meg és 209 ember életét követelte a ragály. Az antibiotikumos kezelés rendkívül hatékony a pestis ellen, ám ha a betegséget nem diagnosztizálják idejében vagy nem áll rendelkezésre elé gyógyszer, akkor a mai napig rendkívül halálos, csakúgy mint az 1665-1666-os londoni járvány esetében.