Amikor nő uralta a Pápai Államot
2015. március 25. 17:50
Az egyik pápának a szeretője volt, a másiknak az anyja, a harmadiknak pedig a nagyanyja. Marózia a pápaság ún. sötét századának emblematikus alakja volt, emléke azonban sokat fakult az uralkodása óta eltelt több mint ezer év óta. Cselszövés, intrikák, botrányok - ez jellemezte Rómát és a szentszéket abban az időben, amikor az egyházi élet világi befolyása soha nem látott méreteket öltött.
Korábban
Róma felett sötét felhők gyülekeznek
A 9. század végén Európa újabb fordulóponthoz érkezett: az egykoron hatalmas kiterjedésű Frank Birodalom végleg szétesett, miközben a részállamokat folyamatosan támadták északról a vikingek, délről a muzulmánok, keletről pedig a "kalandozó" magyarok. Míg korábban Nagy Károlynak a szászok, a longobárdok, az avarok és a horvátok legyőzésével sikerült megteremtenie a keresztény Nyugat-Európa politikai egységét, örököse, Jámbor Lajos fiai alig hetven évvel később a verduni szerződéssel visszafordíthatatlanná tették a birodalom területi szétaprózódását. Európa - ahogy egy történész találóan megfogalmazta - "darabokban hevert".
A hanyatlás egyre nyilvánvalóbb jelei Rómában, illetve a Pápai Államban is kézzelfoghatóak voltak. Ez volt a pápaság történetének talán legsötétebb korszaka, amely az ún. hullazsinattal vette kezdetét: 897-ben az akkor már halott egyházfő, Formózusz tetemét kiásták, miseruhába öltöztették, majd trónra ültették, s megállapították, hogy méltatlan volt a pápai trónra, így minden korábbi intézkedését megsemmisítették, rendeleteit érvénytelenítették, testét meggyalázták és a Teverébe vetették. A Formózusz halálát követő ötven évben összesen 16 pápa ült Szent Péter trónján, róluk pedig úgy tartják, hogy egy kivételével - VII. Leó szívrohamban halt meg szeretőjével folytatott légyottja során - mindannyiukat megölték.
Az Angyalvár a 17. században
Ebben az időben lépett a politika színpadára Marózia. Az itáliai nemesasszony valamikor 890 és 892 között született Theophülaktosz pápai kincstárnok és római konzul, illetve Theodóra lányaként. Marózia szülei üstökösként robbantak be a római politika világába, jó néhány ellenséget szerezve maguknak. Mikor III. Sergiust 904-ben pápává választották, elérkezettnek látták az időt arra, hogy lányukat magának a szentatyának is bemutassák. Sergius és Marózia hamarosan szeretők lettek, s egy fiuk is született, a későbbi XI. János pápa.
Még a Pápai Állam e dicstelen, pornokrácia gúnynévvel illetett korszakában is főbenjáró bűn volt, ha a pápa ágyast tartott és gyermeket nemzett, a hírhedten becsvágyó nő hírében álló Theodóra szeme előtt azonban csak egy valami lebegett: politikai befolyást szerezni az Örök Városban. A teljesen anyja hatalma alatt álló Marózia később megházasodott, először - ennek pontos ideje vitatott - I. Alberik spoletoi őrgrófhoz ment hozzá.
A Theophülaktosz-család a 920-as években is nagy hatással volt a római politikára és a pápaságra, és miután Theophülaktosz és Theodóra elhunytak, Marózia lépett szülei örökébe. Paul Collins, A Nyugat születése című könyv szerzője így ír róla: "Egy rendkívüli nő, akinek jelentőségét nem csábereje magyarázza, hanem az, hogy sikerült fenntartania a Theophülaktosz-klán által elért stabilitást a római politikában és az egyházi vagyont illetően (...) Megértette, hogy a szexualitás politikai eszköz, és képes volt ebből előnyt kovácsolni egy patriarchális világban. Természetesen szép és csábító, azontúl intelligens, erős akaratú, és független, mint az anyja".
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Az 1956-os forradalom Magyarországon
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A mesterek győzték le a tanítványokat a melbourne-i medencében 1956-ban
- Az elsöprő túlerővel szemben sem adták fel a harcot a magyar felkelők 1956-ban
- Kegyetlen megtorlás követte a reményekkel teli forradalmat
- Eredetileg orvosnak tanult Maléter Pál, az 1956-os forradalom honvédelmi minisztere
- A náci hadigépezet megtörése után az 56-os forradalom leverése is Zsukov marsallra várt
- Így működött a kádári megtorló gépezet
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap