A mai napig nem tudni pontosan, hol zajlott az augsburgi csata
2024. augusztus 10. 10:30 Csernus Szilveszter
Korábban
Nem az első augsburgi csata
A magyar sereg azonban már megindult az Ottó által frissen meghódoltatott Bajorország ellen, így a kocka el volt vetve, ekkor egy bizonyos Scheiern gróf kalauzolta a magyarokat Sváb- és Bajorországban.
A sereg augusztus elején nekifogott az alacsony falakkal körülvett, tornyok nélküli Augsburg ostromának. A város gazdag zsákmányt ígért, ráadásul a polgárháborúban két ostrom is gyengítette, igaz, a római falakat már több helyen megerősítették.
A bajorországi Augsburg (latinul Augusta, magyar elnevezése Ágosta) rómaiak által épített, fallal körülvett városát nem először látogatták meg a magyarok. 910 júniusában IV. Lajos keleti frank uralkodó hadára mértek vereséget őseink, de a híres 926-os hadjárat is elidőzött a város ostromával a Sankt Gallen-i kaland előtt. Bajorország egyik legnagyobb városa lévén ez egyébként sem volt meglepő, hiszen a tartomány igencsak frekventált helyen, a Nyugat felé haladó útvonalon feküdt.
A várost a később szentté avatott Ulrich augsburgi püspök védte, aki igyekezett lelket önteni a csüggedő lakosokba és katonákba, a magyar seregek láttán ugyanis gyakori volt, hogy menekülésbe kezdtek a félelmüket csak nehezen legyőző németek.
A csata illusztrációja egy 15. századi történetíró munkájában
Bár a közelharc alapvetően nekik kedvezett, a meglepetésszerű támadás, a gyorsaság és a süvítő nyílzáporok már hírből kikezdték a nyugati fegyveresek harci szellemét. Némely kútfő ostromgépeket is említ, de az általános vélekedés szerint itt nem szabad hatalmas tákolmányokra, katapultokra, ballisztákra gondolni, csupán a legegyszerűbb eszközökről volt szó.
A Lech-parti város keleti kapuja ellen 955. augusztus 8-án intéztek először rohamot a támadók.
Némely forrásból értesülhetünk róla, hogy Ottó egyik ellenlábasa, a száműzött bajor herceg, Reisenburgi Berthold árulta el a magyaroknak, hogy a király rohamtempóban megérkezett seregével a város felmentésére. A magyarok hamarosan felhagytak az ostrommal, és arra készültek, hogy megütköznek a birodalmi haddal.
Augusztus 9. a Lech-mezei csata előkészületeivel és kölcsönös felderítésekkel telt. A csata leírását több forrás is ismerteti (a legismertebb ezek közül Widukind szász krónikája). Ottó birodalmi hadát nyolc légióra osztotta (ez mai fogalmainkkal inkább hadosztályra vagy ezredre hasonlított, semmint római jellegű szerveződésre). Az első hármat a szűken vett pátriájukat védő bajorok alkották, élén Henrik tisztjeivel, (maga Henrik ekkor már otthon feküdt halálos ágyán). A negyediket alkották a király hűségére visszatért Vörös Konrád vezette frankok, az ötödik volt Ottó légiója, a hatodikat és a hetediket svábok, míg a nyolcadikat a szövetséges csehek tették ki.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
sport
- Rengeteget jelentett a Fradi-pálya az Aranylabdával jutalmazott Albert Flórián számára
- Saját hazájában is vonakodtak elismerni Jesse Owens kimagasló teljesítményét
- Eredetileg kerékpározónak készült az első magyar futballista, Gillemot Ferenc
- A Városliget mellé tervezték a Hungaroringet, de végül Mogyoródra került a száguldó cirkusz
- A pályán és a pályán kívül is gentlemannek bizonyult Billy Wright
- Saját tervezésű dresszben úszta át első nőként a La Manche csatornát Gertrude Ederle
- Tíz dokumentumfilm a magyar sport legendáiról
- Csupán öt filmet forgatott, mégis ikonná vált a tragikus sorsú Bruce Lee
- Tizenhat aranyéremmel tért haza a magyar csapat a helsinki diadalútról
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.